shadow_left
Logo
Shadow_R

Asztrologosz

Bejelentkezés






Elfelejtett jelszó?

Információ, újdonság

Megjelent könyveim
megrendelhetőek a:

+36 30 582 7486 -os
telefonszámon, vagy
E-mail-ben az Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
címen!

A Táltos Bolond című, 8oo oldalas
beavatási regényemet, több-keve-
sebb megszakítással 16 éven át
írtam.

Jellegzetesen erdélyi művész-
sorstörténetként indul, majd a
második felétől átváltozik apiri-
tuális fejlődési regénnyé.

Kapható Erdélyben a Corvina
és a Pallas Academia boltjaiban
(35 lej), Budapesten, illetve
Magyarországon megrendelhető
Maléth Zsolt-tól a
+36 30 582 7486 -os
telefonszámon, vagy az
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen

Kozma Szilard

2006-ban jelent  
meg a harmadik  
metafizikai -   
tanulmánykötetem:

Tarot, rerinkalnáció  
és spirituális  
tisztánlátás    
címmel. 

ISBN: 973-8311-98-5
Kiadó: Státus Kiadó,  
Csíkszereda
Nyelv: magyar
Oldalszám: 215
Kötés: ragasztott
Típus: Könyv

A tartalomból: A tarot, mint
sors-elemzési útmutató,
Magzatfoganás igazi
(metafizikai) okairól,
spirituális szabályozási
és generálási lehetőségeiről.
A reinkalnáció: félig valóság
félig miszticizmus.
A spirituális tisztánlátás
egészségi előfeltételeiről.
A téves valóság-értelmezés
végzetes következményei.
A magyarországi politikai
krízis a 2006-os nyárvégi
konstelláció, valamint a
Gyurcsány ferenc születési
képletének tükrében.

Partnerek

Szepo

Asztrológusi hitvallásom

Kedves Szilárd!

Azt hiszem, nem tudom eléggé
megköszönni a munkáját
és a törődését,
teljesen komplex és mélységi
értelmezést kaptam, minden
 szempontból, 
nagyon szépen köszönöm.  
Mindegyik megérintett, de
ez a legutolsó volt
a legszebb és legmélyebb,
mintha csak a végére tartogatta
volna a koronát.  
Ebben természetesen az
is szerepet játszik,
hogy a transzcendens
 bolygókhoz  
vonzódom leginkább.  
Szavai rendkívül feltöltenek
engem,
és meg fogom érlelni magamban
 a hallottakat, olvasottakat.  
Nagyon sok és nagyon
masszív anyagot
kell most feldolgoznom,
 elindítanom magamban. 
A naplóírást még nem
olvastam el,
csak belenéztem, és rendkívül
 érdekes a téma.  
Köszönöm tehát,
roppantul örülök, hogy
úgy döntöttem,
hogy megkérem
Szilárdot útmutató értelmezésre.  
Nem is mondok
többet, mert azt hiszem,
átment a visszajelzésem lényege.  
Sok örömöt, kiteljesedést és
minden jót kívánok
Szilárdnak és a
 Családnak, Violának is
üdvözletem!

Deres Anita 

Kedves Szilárd,
Így, a szintézis végéhez
 érve
hálásan szeretném
 megköszönni
az elmúlt időszakban
(egészen az
 analízistől kezdve)
értem végzett kitartó,
 türelmes munkáját.
Annak ellenére, hogy
 mindezidáig
az asztrológia és a
 horoszkópok
világa számomra
 teljesen idegen,
 sőt előítélettel bevon
t terület volt,
 el kell, hogy mondjam,
hogy mégis
rendkívül szerencsésnek
 tartom magam,
hogy kapcsolatba
 kerültem Önnel
 és az Ön által művelt
 tudománnyal.
Munkája eredményeként
 sok tekintetben
 fordulás következett be
 a belső lényemben: 

- Míg korábban az
 asztrológiáról és
a horoszkópokról
azt gondoltam,
hogy az valamiféle
megalapozatlan hókuszpókusz,
 ma már teljesen meg
vagyok győződve arról,
hogy az Ön által művelt
 asztrológia egy zárt rendszerű,
összefüggésekkel átszőtt,
 racionális,
felülről ihletett tudomány,
 amely nem jósol, hanem
szinte tudományosan
értelmezi az ember
 cselekedetinek
legmélyebb rétegekben
rejlő mozgatórugóit és a
kiutat is megmutatja!

- Azt is megfigyeltem,
hogy akár az analízis,
akár a szintézis azonban
 csak akkor
 tud választ adni,
segítséget nyújtani,
ha őszintén fel merem
 tenni a kérdéseimet,
és a problémáimmal
 leplezetlenül
és pőrén szembe merek
nézni!
- Már ez is nagyon nehéz
volt, ám mégsem
elég, mert mit ér bárminemű
 megvilágító
 információ és értelem,
ha az nem
épül be az életembe!
Ez a végső konklúzióm,
most már rajtam áll a sor!

- Szilárd kitartóan,
türelmesen, és
nagy lelkesedéssel
mindent megtett
annak érdekében,
hogy idáig eljussak!
Azért, hogy képbe
kerüljek saját magammal,
megértsem mit miért
 is teszek, és rámutatott,
 hogy a bennem feszülő
ellentmondások
miben is rejlenek. Megtanított,
hogy a sok kényszeres,
rossz cselekedetem
valójában honnan
 is ered és kezelhető!
Nem kell, hogy ezek
 fogságában
éljem további életem, sőt,
magasabb minőségre
 emelhetem
azt, egészen a megváltódás
 felé!

- Mindezt bölcsen,
 tapintatosan,
intelligensen tette Szilárd,
megelégedett pont
azzal a( kevés)
mennyiségű információval
amennyit hajlandó voltam,
most, a jelen állapotomban
megosztani vele.
Éles látásával,
nagy élettapasztalatával
nem volt gond
kipótolnia a hiányzó
 láncszemeket, és
ráéreznie, hol is vannak
 az elakadások,
mi is a valós probléma,
amit talán magam
sem tudok vagy merek
 megfogalmazni,
 bevallani. Miközben
én bevallani
 sem mertem Ő feketén
– fehéren
 felfedte előttem!
- Komoly feltáró munka folyt
 közöttünk,
miközben sokszor
 meg kellett,
hogy álljak és nagy
 levegőt vegyek,
de mindig át tudtam
 lendülni,
mert a hanganyagon
elhangzottakat
belengte a humor
 és a derű, ami
nagyon – nagyon
 sokat segített!
És az is, hogy teljesen
 hozzá nem
értőként érthetően,
 logikusan felépítve
kaptam meg minden
kérdésemre a választ.

- Az sem volt utolsó
 szempont, hogy míg
kiszolgáltattam magam,
soha nem éreztem,
hogy ezzel Szilárd
visszaélt, megbántott,
leértékelt volna! Ez nagyon
– nagyon jól esett!
Nem tudom, hogy a
köszöneten kívül
búcsúzásul vajon mit is
 lehet kívánni
egy Tanítónak, aki az
 élet legfontosabb
 kérdéseiben adott
útbaigazítást!
Azt gondolom, talán
 az a legbölcsebb
ha ugyanazt kívánom
Szilárdnak, mint amire
Ő is megtanított engem:
 Eltántoríthatatlanul,
diadalmas küzdelmek közepette,
 sikeresen haladjon a
megváltódás útján
oda célba érve!
Mostantól kezdve
már nekem is ez a
 célom, és tudom,
hogy igazi, maradandó,
valós boldogságot
a megváltódásomat
előidéző
életfeladataim
beteljesítése okozhat!
Minden fáradozását és tanítását
megköszönve, szeretettel:

Évi 

Hitvallás

1) Asztrológusi munkám és kutatásaim során egyértelművé vált, hogy a teremtésnek, vagyis az egyetemes létnek - És ezen belül az egyéni sorsunknak is! � az eredeti célja és rendeltetése, nem más, mint a Lilith gyűjtőnéven ismert negatív őserők által megzavart abszolút létállapot helyreállítása, az egyetemes megváltás magvalósítása.

2) A teremtés által lehetővé vált és a teremtésben lehetővé váló egyetemes kiegyenlítődés és újjászületés, újjá-alkotódás (megváltás) ősi programja egyéni színezetű (jellegű, karakterű) megváltási programok (személyes üdvtervek) formájában jelentkezik az ember esetében. Ezek a Karma és Szvadarma néven ismert egyéni megváltási
� megváltódási programok, a megváltódási képesség (harmónia-képesség: egészség- és boldogság elérési képesség) kialakulását biztosító személyes életfeladatokkal (Szvadarma) együtt, egészen pontosan és határozottan kiolvashatóak a személyi horoszkópokból.

3) A személyi életfeladatokra alapuló egyéni megváltódási programoknak (személyes üdvterveknek) a személyi horoszkópok segítségével történő feltárása által lehetővé válik, elsősorban az anyai ági ősöktől öröklött személyi Lilit-hatásoknak, vagyis a családi Karmának a feloldása és meghaladása. Az olyan téves életúton való haladás megelőzése és/vagy megszüntetése például, mint a hibás szakma és karrier (Hivatás) választása és gyakorlása, vagy a téves élettárs-választás, és ezáltal, a boldogság nélküli házasságkötés (Ami egyéni és a családos sors-rontást is eredményez.), valamint az önkéntelen, romboló és önromboló mentális és ideális (mágikus) tevékenységek megszüntetése. Az asztrológiai feltárás által tehát, lehetővé válik az egyéni kiegyenlítődési képességeknek (Pl. az öngyógyítási és az önfenntartási képességeknek, a harmonikus szerelmi partneri-képességeknek és tulajdonságoknak.) a kialakulása, vagyis az egyén megváltódási képességeinek
� és ez által a boldog és kreatív életnek - az elnyerése.

4) Minden velünk született (öröklött), vagy a felnőtt korunkban kialakult krónikus betegség, hátrányos állapot és sorsnyomor, hirtelen csőd, vagy végzetes betegség és baleset, annak a következménye, hogy mi, vagy az édesanyánk, - akinek a tudattalan lelki és szellemi tevékenységének közvetlenül alá vagyunk rendelve 14 éves korunkig, és közvetetten 21 éves korunkig
huzamos ideig tévesen (hibásan) viszonyulunk (viszonyult az édesanyánk), az 1. pontban leírt, mindenkire általánosan érvényes, egyetemes lét-rendeltetés ősi logikájához, vagy a saját megváltódási (spirituális) programunkhoz (Édesanyánk a saját üdvprogramjukhoz). A magyar nyelv logikája ezt úgy fejezi ki, hogy rosszul járunk, vagyis, a balesetet, a csődöt, vagy a betegséget megelőzően mi, vagy az édesanyánk, hibás életutat követtünk (téves életúton járt az anyánk).

5) Az én életem és megváltásom
� megváltódásom (harmóniám, egészségem és boldogságom) tehát, mintegy szüksége, lehetősége és kifejeződése az egyetemes megváltásnak. Ugyanakkor az egyetemes megváltás, az én megváltódásomon és az én munkálkodásomon is múlik, úgy, hogy a kiegyenlítődés és a csere törvénye, valamint a hatás - visszahatás és a fejlődés törvénye alapján, minél több személyt juttatok hozzá a megváltódási képessége kifejlesztéséhez, annál több megváltódási lehetőséget biztosítok az egyetemes lét és a magam számára.

6) Ennek az eredeti pozitív rendeltetés és cél (funkció) elérésének az őslogikája szerint történik minden a teremtésben, és így a mi életünkben is, még akkor is, ha a gyakorlatias gondolkozásunkkal, a legtöbb esetben nem látjuk ezt a célt és nem értjük ezt a logikát a hétköznapi életünkben
� sorsunkban megvalósulni.

7) Ezt a pozitív (keresztény) őslogikát, valamint a személyes sors-megváltási programot (üdvtervet) az emberi értelem és spirituális képesség (
Misztikus intuíció) segítségével, illetve a személyi horoszkóp, és általában az asztrológia tudománya segítségével, teljességgel meg lehet érteni. És, a megértés által, ebbe a pozitív lét- és életfolyamatba bárkinek, aki nem agysérülten érkezett a világra, be is lehet kapcsolódni (az egyetemes megváltásnak és az élet harmonikussá, boldoggá és egészségessé tételének a folyamatába személyesen mindenki be tud kötődni és így kibontakozva, a teremtésben tudatosan részt venni, a teremtést megismerni és a megismerés által - fejlődni és kiegyenlítődni: megváltódni).

8) Ennek, a pozitív ősi és egyetemes logikának a személyi tudatomba történő tudatos beágyazásának és a hétköznapi életemben való alkalmazásának, látható, érzékelhető és észlelhető módon jelentkeznek a pozitív hatásai - visszahatásai és következményei, mind a személyes életemben (egészségemben, munkámban, erőnlétemben), mind a családom életében (harmonikus családi életünkben, élettársam és gyermekeink egészségében).

9) E tényeknek, a hétköznapi tapasztalat útján is észlelhető valóságának a tudatában, a hivatásomnak érzem azt, hogy az asztrológusi feltárásaim által, minden olyan személy számára, aki hozzám fordul segítségért, lehetővé tegyem a harmonikus és egészséges életvitelt. De különösen a fiatalok és középkorú személyek számára az olyan harmonikus és stabil családalkotást (szükségesetén: újraalkotást) és otthonépítést, amelyben természetes számú, ép, egészséges és normális gyermekek, szövődmény-mentesen jöhetnek a világra és különösebb tragédiák, vagyis végzetes balestek és betegségek nélkül nőhetnek fel.

10) A negatív (Karmikus) meghatározódások, valamint a helyes (üdvös) személyi életút feltárása és leírása, az egészségben, erőnlétben folytatható derűs élet elnyerési lehetőségét biztosító általános asztrológusi munkám mellett, olyan ép családok létrehozásának a megvalósítási lehetőségéhez nyújtok tehát megbízható, gyakorlati és részletes asztrológiai információt, amelyekben a szülők lelkét nem kell nyomasztania a sérült, illetve nem ép gyermekek nemzése- szülése miatt, a spirituális szempontból: jogos(!), de a kegyes-hazugságok rendszerében, a személytelen tudományos értelmezések, vagy a misztikus és vallásos érzelgősség alá rejtett bűntudat. Azáltal tehát, hogy a hozzám asztrológiai feltárásáért, tanácsért és segítségért forduló személyek számára lehetővé teszem a pozitív és mágikus erejű személyes felelősség maradéktalan felvállalását, illetve a felek szilárd öntudatára alapozott harmonikus családok alkotását és az egészséges gyermekek világra hozását, egyszerre szolgálom a nemzetemet, az emberiséget és az élet  rendeltetése földi és égi megvalósulását is.

 
   
Lilith és Ősteremtés PDF Nyomtatás E-mail

Kozma Szilárd: Lilith és Ősteremtés

avagy a tökéletesség-mánia és a másságra való őssóvárgás közös gyöke, valamint a szerelmi válságok, a szexuális perverziók és a család-felbomlások összefüggése

A jelen téma szempontjából kiemelten jelentős, Magia Sutra című metafizikai művében, Hamvas Béla világosan kifejti hogy, függetlenül attól, hogy egyénileg miképpen, milyen szellemi és spirituális öröklődés útján, hogy milyen gyermekkori és felnőttkori hatások által alakul ki, és, hogy mi befolyásolja a jelenben, az ember szellemi képzelete - Az egyéni életképzeletünk! - befolyásolja és irányítja a lelkünket, vagyis a gondolkozásunkat és az érzelmeinket. És ez, az idea-alapú szellemi befolyásolási - irányítási folyamat nem áll meg: Az úgynevezett pszichoszomatikus befolyásuk által, népiesen: idegalapon, a gondolataink és az érzelmeink modellálják (általában és egyelőre sajnos, inkább rongálják, károsítják) a testet, vagyis a biológiai szervezetünket. Sőt: a szellemi és a materiális kölcsönhatások szövődményében, az életkörülményeinket is a pozitív, vagy negatív, a világos és tiszta, vagy a zavaros: az alacsonyrendű és önellentmondó képzeletvilágunk alakítja és irányítja (Figyelem: a valóságtól elszakadt idealisztikus fantazmagóriáknak maximum káros hatása lehet, még akkor is, ha misztikus, vagy vallásos fantazmagóriákról van szó!), annak ellenére, hogy a természettudományos világlátás perspektívájában ez fordítva látszik.

Kozma Szilárd: Lilith és ősteremtés

 

Az életünk oka és sorsunk kulcsa azonos a teremtés ősokával.

 

(A Karma oka az egyetemes, abszolút Lilith, vagyis az un. isteni tökéletességre- és másságra való ontológiai őssóvárgás.)

 

                                                                                  „Hej, regő - rejtem!’”

 

        I. Bevezető

 

    A.   Amikor megjelent a Kolozsvári Költő-filozófus: Bréda Ferenc forrás-kötete, az egyik helybéli filozófiatanár azzal a szellemi nyafogással állt elő, hogy ez a kötet a tudatlanság és a tájékozatlanság bizonyítéka, illetve, hogy merő szemtelenség Bréda Feri részéről, hogy első könyves szerzőként, egyáltalán ontológiai kérdésekről merészel írni, holott komoly filozófusok is óvakodnak ettől a témától. Nos, nekem is, a minap, éppen az egyik volt barátom (Sőt: Brédával közös barátunk!) vetette a szememre ugyanezt, ti., hogy honnan vettem a bátorságot 12 évvel ezelőtt (tehát 46 évesen!) ezt, a minden eddig megírt filozófiai ontológia és szanszkrit kozmogónia állításától teljesen eltérő (Szerintem ezen egyéni és kollektív művek részleges és bizonytalan tapogatózásait egyesítő, és a gyakorló asztrológusi  tapasztalataim szerint, a gyakorlati valóságnak teljesen megfelelő) ontológiát megírni?  - Válaszom: ugyanúgy, ahogy az akkor még csak 23 – 24 éves, és gyakorlati metafizikát egyáltalán nem ismerő, Bréda Ferenc a A létezéstől a lehetőségig . kötetében található, és máig helytálló filozófiai esszéit megírta ( Kriterion könyvkiadó, Forrás-sorozat, Bukarest, 1980.)

 

B.    A jelen téma szempontjából kiemelten jelentős, Magia Sutra című metafizikai művében, Hamvas Béla – Amellett és azzal együtt, hogy a valóság természete mágikus. -, világosan kifejti hogy, függetlenül attól, hogy egyénileg miképpen, milyen szellemi és spirituális öröklődés útján jön létre, vagy milyen gyermekkori és felnőttkori hatások által alakul ki, és, hogy mi befolyásolja a jelenben a személyi tudatunkat és általában a lelkünket, úgy is a gyakorlati életképzeletünk  - A mágikus erejű egyéni életképzeletünk tehát! – alakítja, az idézi be az igazi sorsunkat. Amellett tehát, hogy ez a mágikus erejű tudattalan és végeredményben irracionális életképzelet be idézi a különböző életkörülményeinket, sorshelyzeteinket és a különböző sorsfontosságú személyekkel való találkozásainkat, ugyancsak befolyásolja és irányítja háttérből a tudatunkat és az akaratunkat is. Vagyis: ez a tudattalan képzelet irányítja sugallataival a gondolkozásunkat és az érzelmeinket, tehát végső soron ez alakítja és „rendezi” a sorsunkat is!

    Nem a nappali éber tudatunk és akaratunk és értelmünk befolyásolja tehát a sorsunkat, hanem a tudattalan képzeletvilágunk mélyén rejlő mágikus erejű karmikus  képzeletünk! Ez, az idea-alapú szellemi befolyásolási - irányítási folyamat ugyanis, nem áll meg az ideavilág szintjén: Az úgynevezett pszichoszomatikus befolyásuk által, népiesen: idegalapon, a gondolataink és az érzelmeink modellálják (általában és egyelőre sajnos, inkább rongálják, károsítják) a testet, vagyis a biológiai szervezetünket. Sőt: a szellemi, lelki és a materiális szintű, akaratilag és tudatosan irányított, vagy a tudattalan mágikus kölcsönhatások szövődményében, az életkörülményeinket is a pozitív, vagy negatív, a világos és tiszta, vagy a zavaros: a magasztos, vagy az alacsonyrendű és önellentmondó képzeletvilágunk alakítja és irányítja (Figyelem: a valóságtól elszakadt idealisztikus fantazmagóriák fenntartásának káros sors-hatása van, még akkor is, ha misztikus, vagy vallásos fantazmagóriákról van szó!), és ezt annak ellenére, hogy a természettudományos világlátás perspektívájában ez fordítva látszik.

 

 

II.             Az Egyetemes Teremtőerő: a Mágia ténye

 

(Részletesebb tájékoztatást e „tudománytalan” témában, az Egyetemes törvényekhez írt Bevezetőben és az ETk-ről szóló tanulmányom I. fejezetében lehet találni)

 

     Rengeteg személyi horoszkóp-értelmezés és az egyre szélesedő baráti és ismerősi köreinkben elért pozitív eredményeink bizonyítják és visszaigazolják, hogy azok a genetikai térkép által kimutatható biológiai rendellenességek, amelyek NEM okoznak VÉGZETES (gyógyíthatatlan!) betegségeket és nem eredményeznek testi nyomorúságot, a spirituális képzelet mágikus ereje által átváltoztathatóak (kijavíthatóak!) egészséges biológiai tulajdonságokká és képességekké. Jó példa erre a volt-feleségem. Őt az édesanyja nagyon nehezen szülte meg, és kevés, majd semmi teje nem lévén, sem az első szülött lányát, sem a két később született fiát nem tudta szoptatni. Ráadásul a feleségem két testvére apró - plasztikai műtétek útján utólag helyrehozott - testi rendellenességekkel is jöttek a világra. Ezzel szemben ő, akárcsak a barátnőink, orvos- és hivatalos egészségügy asszisztencia nélkül, könnyen szülte meg előbb a természetben, majd otthon az ép és egészséges gyermekeinket, és több mint egy évig (viccesen: az unalomig) szoptatta őket, annak köszönhetően, hogy amikor a horoszkópját értelmeztem, nem jósolgattam, hanem feltártam az anyasággal is kapcsolatos elsődleges negatív karmikus meghatározódásait, amelyeket ő igyekezett feloldani, meghaladni.

    (Persze, minden karmikus hatást én sem tudtam az egyszerű tudatosítás erejével számára feloldani, mivel a személyiségünket
nem csak a horoszkópból kiolvasható tényezők határozzák meg, hanem a nevelés, a neveltetés is, és mindig az érvényben levő, aktuális személyi kapcsolatok és függőségek is. Így, a volt-feleségem egy, előle mélyen rejtett, beteges anya-függőségben is „szenvedett”, amit a Bak-karmájától: tehát a tudattalan beavatkozási mániájától vezérelt édesanyja, egyáltalán nem arra használt, hogy őt a családi harmónia megteremtésének és megtartásának a gondolatában és eszmevilágában befolyásolja pozitívan, hanem éppen fordítva: a gyermekeink magzat kori elkapartatására és a lányának a tőlem való elválásra és hozza való vissza térésére buzdította folyamatosan, aminek 1O év múlva meg is lett az eredménye.)
    Egyedül az ember által megtestesített és egyedül általa érzékelhető - és a Vízöntő és a Halak konstellációk által megtestesített - jellegzetes kauzális és spirituális erőterek személyiség-változtató tulajdonsága és természete jelzi, hogy az állatokkal ellentétben, az embert nem béníthatja le, és nem határozza meg egy életre, sem az anyagi, a szociális, a gazdasági, a kulturális, a vallásos, sem a genetikai, de még a spirituális öröksége (tehát az un. karmája) sem!

     Hanem, az embernek, mint abszolút (Isteni) lényeggel és mágikus erejű képzelőerővel rendelkező lénynek, a sorsidéző és sors-változtató spirituális értelme és képzelete (mágikus) ereje által is, lehetősége van az öröklött szellemi és biológiai (genetikai) programjainak a javítására, módosítására. Informatikai kifejezéssel: "a programjainak az átírására", vagyis akár azok teljes kicserélésére. A genetikai kódrendszerünk ugyanis nem véletlen anyagi módosulásoknak és szükségszerű örökösödéseknek az egyedül és kizárólagosan a génsebészet által módosítható bázis-struktúrája, amiként a genetikusok azt állítják, hanem mindössze következménye és leképeződése a spirituális és kauzális struktúránkban található szellemi kódrendszerünknek. Ezt viszont befolyásolni: irányítani és változtatni tudjuk a tudatosan használt képzeletünk erejével. Főként a magzatot a méhükben hordó anyák és általában a családanyák képesek erre, akik a legerősebb a mágikus képzelő erővel rendelkeznek, amennyiben a várandóssági időszak alatt nem terhesnek, hanem áldott állapotban levő teremtői személyeknek tudják magukat, és ez a képességük megmarad, ha ezt az áldott állapotban elérhető teremtői tudatukat megőrzik a szülés után is. Ez, az áldott állapoti mágikus képzelet, nem csak a magzat alakulására - fejlődésére, képes pozitívan hatni (illetve "terhes"-ségi koncepció esetén: rombolóan és károsan hatni) anélkül például, hogy fejlődési hiba-jelző orvosi diagnózisok esetén, génsebészeti beavatkozásokra lenne szükség. Sőt: talán hihetetlen, de ez, a mágikus erejű, tudatos, vagy önkéntelen (pozitív, vagy negatív) családanyai képzelgés, az egész család jólétére is rendkívülien erős befolyást gyakorol, és ezt olyannyira, hogy huzamosan fenntartott és intenzíven átélt negatív családanyai imagináció esetén például, a férfi (az apa) teljességgel tehetetlen és bárhogy is igyekezne, nem képes a család anyagi és egészségi helyzetét pozitív irányba terelni.
    A probléma az, hogy a személyi horoszkóp-értelmezés segítségével történő spirituális és kauzális fejlődési sorsprogramunk feltárása nélkül, vagyis a negatív karmikus meghatározódások megismerése és tudatos feloldása nélkül, képzeletünket és gondolatainkat, de érzelmeinket és tetteinket is, a tudattalan szellemvilágunk legmélyebb rétegeiben rejlő, a horoszkópban a Lilith és a Sárkányfarok által jelzett, velünk született karmikus sóvárgásaink, irracionális vágyaink, szorongásaink és félelmeink, a tudattalan és önkéntelen negatív késztetéseink: életellenes (pl. magzat-és gyermekellenes), személyiség-ellenes, vagy sors-ellenes (Isten-ellenes) ambícióink befolyásolják - manipulálják. Hiába képzeli magát az ember tudatos lénynek, képességeinek és tehetségeinek a kiélési a vágya, ezek érvényesítésének a vágya és az általános emberi alapösztönök kiélési vágya, valamint a jellegzetesen emberi, szellemi - kulturális és anyagi - technikai megvalósítások iránti vágya és igénye mellett, a képzeletvilágát és így egész sorsát is, háttérből az anyai ági őseitől öröklött negatív szellemi - spirituális determinációk határozzák meg, befolyásolják és irányítják. És ezt anélkül, hogy az egyén erről tudna.

   Az anya ugyanis a lét-alap, de a létfolytonosság alapmintája, alapmatrixa is, és nem csak biológiailag, hanem (főként) spirituálisan is. Ezt abból az egyszerű tényből is kikövetkeztethetünk, hogy miközben az egyediséget, az egyedi jellegzetességeket adó férfiivarsejtek folyamatosan kicserélődnek, azok a női petesejtek, amelyek a biológiai eredetünket adják és az alap-genetikai struktúránkat meghatározzák, amellett, hogy százszor olyan nagyok és összetettek, mint a változó felépítésű ivarsejtek, már azelőtt kialakulnak és véglegesen készen állnak az édesanyáink petefészkében (nagyanyáink méhében), mielőtt ők megszületnének. Magyarán: nem csak, hogy az anyáink szervezetében és aurájában (spirituális struktúrájában), nem csak, hogy az anyánk érzelem, gondolat és képzelet-világa által közvetlenül befolyásoltan alakultunk ki kilenc hónapon át embrió-magból megszületni képes emberkévé. Hanem minderre ráadásként, ahhoz a női őssejthez, amely az anyánk petefészkében várt a megtermékenyítésre anyánknak a megszületése óta, és amit az apánknak az éppen "aktuális" ivarsejtje később megtermékenyít, a nagyanyánk szervezete szállította az alapanyagot. Vagyis: ez, a létünk alapját képező petesejt az anyai nagyanyánk aurájának - spirituális struktúrájának: tudattalan érzelmeinek, gondolatainak és képzelgéseinek a kauzális bélyegét viseli magán, ezt a szellemi programot öröklik az unokák.     

    Ez előtt a cáfolhatatlan és letagadhatatlan, materiális tény előtt nem lehet mást tenni, mint a férfiúi és apai hiuságunkat visszafogva, fejet hajtani és belőle a megfelelő metafizikai következtetéseket levonni ("Ami fent van, ugyanaz mint ami lent van és ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van."), és a nőknek (Az anyáknak!) a kamaszkor előtti gyermekeink testi épségéért és egészségéért való teljes spirituális felelősséget a pedagógusok az orvosok és a pszichológusok kezéből elvenni és a törvényes helyébe: az anyai érzés- és képzeletvilágba, vagyis az anyai spirituális felelősségbe vissza helyezni!

     Mindemellett és ezekkel együtt, azt is kell tudni, hogy nem csak képességeket és tehetségeket öröklünk a szüleinktől (És amint láttuk, kb. 75 - 80 százalékban az anyai ági ősszüleinktől), hanem az emberi mivoltunknak megfelelő, jellegzetes ember-életi (kulturális - antropológiai) rendeltetési feladatokat, vagyis un. kauzális örökségeket is, amelyek viszont az általános jellegűk mellett, magukban hordozzák azokat a sajátos bélyegeket is, amelyek az anyai ági ősanyáink személyi karakterére és sors-probléma jellegére (egyéni és családi sorsára) voltak jellemzőek. Azt, hogy ez mit is jelent valójában, illetve, hogy miképpen jönnek létre ezek a sajátos szellemi csomagok, és miképpen történik az utódokra való (önkéntelen és öntudatlan) átörökítésük, részletesen kifejtettem a Spirituális memória c. tanulmányomban.

    Ezen a helyen azt kell megértenünk, hogy ezen a szülői - anyai örökségen keresztül végül is, kapcsolatban állunk az egyetemes teremtés ős-okával, funkciójával és rendeltetésével.      

     Annak érdekében tehát, hogy megértsük az anyai ági ősöktől öröklött, rejtett (Karmikus) spirituális programok jellegét, előbb meg kell értenünk a teremtés ős-okából eredő, igazi és általános emberi rendeltetésünk jellegét, vagyis az életünk kauzális okát és funkcióját, amely ok és funkció azonos az egyetemes teremtés okával és funkciójával: rendeltetésével. Az embernek tehát elsősorban azt kell tudomásul vennie, hogy bármilyen érdekes és izgalmas csodalény is lenne ő mint személy, hogy bármilyen rendkívüli elgondolásai lennének és saját személyével és az élete értelmével kapcsolatosan, hogy bármilyen, csak egyedül rá jellemző, rendkívüli individuális képességekkel és tehetségekkel is rendelkezne, - a megfelelő arányok szintjén persze, de - az ő létének és életének is ugyanaz az alapvető lényegi lét-rendeltetése és funkciója, mint az egész létnek (a Teremtésnek) és mint a legegyszerűbb lénynek: a minél tökéletesebb kiegyenlítődés, vagyis a benne és általa (is) megnyilvánuló léterőknek, az egymással kiegyenlítet harmonikus egységének a megvalósítása és ez által, a környezetével való harmonikus egység megvalósítása. Ez az egyetemes megváltás. Ezt szolgálja az egész teremtés a teremtői ősideáktól, a fizikai létformákig és a legegyszerűbb szerves létformáktól az emberig.    

     Azt, hogy miért van ez így, vagyis ahhoz, hogy megérthessük az életünk értelmét, okát és célját is megadó egyetemes létezés logikáját, elsősorban a teremtés ős-okát kell megértenünk és ezt nem csak elvont teremtéstani elméletek elsajátítása útján érhetjük el, hanem az által is, hogy a teremtés hajszálereinél álló negatív őserőnek, a Lilithnek a sors-rontó hatásait a személyi életünkben is felfedjük, felfedezzük. Talán visszatetsző és bizarr, de az egyetemes lét-teremtésnek is ugyanaz az oka, mint pl. a szerelmi-szexuális kapcsolatok zavarának, a szerelmi válságoknak és a házastársi - élettársi hűtlenkedésnek, a válásoknak. Attól függetlenül, hogy a kívülállók, vagy az érintett személyek (partnerek) milyen érzelmi, környezeti - társadalmi, vagy éppenséggel anyagi okokkal indokolják és magyarázzák, hogy ők miben vélik felfedezni a párkapcsolati válság, illetve a váláshoz vezető krízises helyzet (a konfliktusok) okát, a tapasztalt kauzális asztrológus, biztos szemmel látja azokat a rejtett negatív karaktervonásokat, amelyek a személyi karma feloldatlanságából erednek, és amelyeknek a jellegét, egyéni színezetét a személyi horoszkópban található egyik karma-szimbólum: a Lilith jelöli és magyarázza meg. Amennyiben ennek a válságnak, vagy válásnak az oka nem egy, az adott kapcsolatnál erősebb, harmadik személy által kiváltott és ahhoz fűződő, “ellenállhatatlan” szerelem a nyilvánvaló oka, akkor az asztrológiából és a keresztény misztikából is Lilit-ként ismert jelenségben kell keresnünk a válságok és a válás igazi okát. (Sőt: egyébként is, éppen, hogy a Lilith hatására keletkezik a harmadik személybe való ellenállhatatlan, és mikor fatálisnak, mikor felemelőnek képzelt szerelem is például, mivel a karmikus Lilit-erők éppen , hogy az észveszejtő szerelmi vonzódásokért is felelősek! De ennek a bizonyítása és az ide vonatkozó következtetések és tanulságok levonása, már a Szerelem és a Szexualitás c. tanulmányom tárgya.)

 

    A Lilith tehát az első, teremtés előtti szellemi ősjelenség: az abszolút lét, az Ős-Abszolútumnak a határtalan és időtlen fennmaradását biztosító belső programja, úgy is mondhatjuk, hogy sóvárgása, a még jobb és tökéletesebb abszolút-állapotok elérésére, a még tökéletesebb kauzális létstruktúrák létrehozására. Informatikai nyelven szólva, a Lilith egy un. kauzális „motor” program tehát, amely az Abszolútum szüntelen belső fejlődését, és tágulását, öntökéletesítő spirituális strukturálódását, újszerűségét és a régi struktúrák csiszolását, finomítását: tökéletesítését hivatott biztosítani az öröklétben. Vagyis, az adott abszolút létállapottól különböző, annál mindig jobb és tökéletesebb, de mindenképpen attól eltérő állapotot hivatott a Lilith nevű spirituális „motor-program” generálni. Ez a folytonos fennmaradást biztosító biztonsági – fejlődési abszolút alapprogram tehát, úgy is jellemezhető, mint egy őssóvárgás, mindig az adottnál egy jobb, attól eltérő és felsőbb szinteken strukturált, de mindenképpen valamilyen más állapotra, mind az éppen adott abszolút állapot. Vagyis: a Lilith a mindig más, abszolút-élményre, más és új élményekre is való őssóvárgás, mint amilyen az ősi statikus (Mozdulatlan, nem teremtő, nem dinamikus) abszolút állapotokban adott.

    A Lilith tehát a nem aktív, abszolút békében levő Abszolútum ősvágya egy, az adott abszolúttól eltérő, az adott állapoton kívüli, mindig jobbnak képzelt dinamikus állapotra.

 

   Mivel az egyetemes holisztikus elv szerint, illetve az analógia alapján, az ember teljes: kauzális, spirituális, mentális, asztrális, energetikai és fizikai meghatározottságokból álló személye, összhatásában leképezi az egyetemes létet, mind rendeltetésében, tehát lét-funkciójában, mind az un. „működési mechanizmusában”, az ős Lilit hatásai éppen úgy érvényesülnek benne, mint az, az abszolútummal való un. intim - belső (személyes) kapcsolata is, amit isteni szikrának neveznek a misztikusok. Az asztrológiai sorsképletekben tehát, éppen azért kell jelentkeznie ennek a sajátos Lilith-pontnak, mivel az ősi Lilith-hatás bennünk is érvényesül az un. személyi (egyéni) karmikus-csomagunk egy bizonyos, jellegzetes részeként.  Az Ős- Lilit lenyomata tehát ott van bennünk is, egy un. személyes Lilith-hatás formájában, ami egy homályosan sejtelemes, racionálisan nem indokolt de valahol, a sejtelem szintjén, még sem indokolatlan, ősi sóvárgás és vonzódás valami mágikus erejű, határozatlan és homályos “más-állapot” elérésére, mint amiben éppen vagyunk.

    Tudnunk kell azt is, hogy ez az ősi Lilith program, vagy jelenség, ez a mindig jobbra-másra, másságra, tökéletesebbre, „boldogságosabbra” valós abszolút (a képzeletünknél is finomabb) sóvárgási program, nem lineáris hatással „működik”, hanem un. fluktuáció-szerűen, hullámzás-szerűen, kvantum-szerűen. És amikor egy - egy fluktuációja intenzitásban meghalad egy bizonyos mértéket, akkor a Lilith-hatás át csap az ellentétében (Úgymond túl lő az eredeti célján) és megbontja az abszolút egységet, megbontja az abszolút létet és abból egy – egy részt kiszakítva, azt az abszolút harmónia- és egységállapot ellentétébe fordítja, az abszolút ellentétévé: káosszá változtatja. Vagyis olyan spirituális káosszá, az őskáosszá, amelyről minden spirituális őskultúra kozmogóniája tudósít.

    A Lilith tehát az, az abszolút létben is eleve létező és adott őssóvárgás, ami megbontja az abszolút létet, tehát az abszolút egységet, és majdnem az eredeti abszolút törvényes állapotot is és olyan rész-állapotokat, vagyis belső réseket (sebeket) hoz létre benne, ahol az abszolút lét-képzelet zavarosan, illetve kaotikusan örvényleni kezd, ás amely részekben az abszolút-állapotból kizökkent és kiszakadt rész-egységek, a kaotikus örvénylésbe került ős-elemek nem engedelmeskednek az ősi egység-vonzásnak (a Szeretetnek), hanem antagonisztikus létállapotok erőivé válva, egymással ellentétesek lesznek és nagy részük még az egymás megsemmisítésére is kezd törekedni.  

    Több ilyen abszolút - Lilith-fluktuáció, Lilit hullámázs után viszont, a kauzális káosz – részek (rések...) egyre erősebbé és elterjedtebbé vállnak, és ezeknek az abszolútumból kivált rész-káoszoknak a minőségi növekedése, de a mennyiségi növekedése is, egy bizonyos határ után, már az abszolút őslétet is veszélyezteti, illetve amennyiben nem születik valamilyen megoldás a Lilith-hatások semlegesítésére, vagyis a kaotikus részek rendeződésére és magukban valamint egymással való kiegyenlítődésére, a helyzet azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a káosz erősebbé és nagyobbá válik az abszolút létnél. A megoldás erre a kauzális krízis állapotra, nyilván, hogy nem a Lilith jelenséget létrehozó és az abszolút lét fennmaradását biztosító ősi fejlődési program megszüntetése (Noha egyes misztikusok szerint ilyen jellegű képzetek is megjelennek az abszolút létben, és ezeket nevezik a misztikusok Isten Haragja nevű állapotnak, lásd Hamvas Béla: Titkos jegyzőkönyv c. esszéjét.), hanem a Lilith által kaotikussá (örvénylővé, rombolóvá, pusztítóvá) tett abszolút-részeknek az önmagukon belül való káosz-mentesítése, majd, az ily módon, az egyesülés iránt nyitottá és együttműködővé tett részeknek, az egymással való kiegyenlítése és az abszolút egységbe való reintegrálása (Megváltása.)

   

    Ezt a célt (Az egyetemes reintegrációt: a megváltódást) szolgálja tehát az egyetemes törvények által szabályozott, egyetemes teremtés, amely nem az anyagi világ teremtésével kezdődik, hanem a spirituális dimenziók létrehozásával és törvényes strukturálásával - rendezésével. A fizikai dimenzió és az abban létrejövő sűrűbb lét-szubsztancia, amit mi anyagnak nevezünk, mindössze cél-következménye és megfordulási, tükröződési (szakrális) határállapota az egyetemes létfolyamatoknak. Az anyagi világot (is!) létre hozó egyetemes teremtésnek tehát azért kell megtörténnie, hogy a az anyag szellemi információ-tükröző és információ-raktározó tulajdonságai segítségével, a Lilith által okozott ősromlásban (robbanásban, szétmállásban, örvénylésben) antagonisztikussá vált abszolút léterők egymással kiegyenlítődhessenek és újra egységesülhessenek, ez által meg mentve magukat és az egyetemes Liltet is, a teljes pusztulástól – felbomlástól -, és reintegrálódva, egyúttal, létre hozzanak új, és új abszolút létállapotokat is.


    Ezért a Lilith a mindenkiben létező, mindig valami sejtelem szerűen jobb és újabb, de főképpen „élvezetesebb”, kényelmesebb és kellemesebb állapotra, sőt: tökéletesebb és ezért megfoghatatlan állapotra való szomjazás. Tehát a mindig valami másra, az adottól eltérő, jobbnak remélt állapotra, élményre és helyzetre való rejtett vágyakozás. Ezt az öncélú sóvárgást viszont, csak és csakis a tudatos megváltódásra való törekvés ereje képes meghaladni. A Lilith a másállapotra, más helyzetre, az új és más élményre való örök és öncélú sóvár szomjazás tehát. A tehát az első és soha el nem múló vágy, az első csillapíthatatlan abszolút kívánság olyan új és jobbnak képzelt „más” életállapotra, élményre és tapasztalatra, ami egy adott helyzetben még nincs meg és amit közülünk egyesek az öncélú másságra való sóvárgásban, és mások például a tökéletes hajszolásában, a tökéletesség-mániában, a maximalizmusban élnek meg.

   A Lilith tehát az Abszolútumban állandóan jelenlevő, soha ki nem elégülő és ki nem egyenlítődő, mindig az adottól eltérő élményre - élményekre és állapotokra való sóvárgás, mindig és állandóan valami mást kívánó, mást kereső, jobbat remélő, önkéntelen és öntudatlan, Isteni és Egyetemes őssóvárgás, vagyis az a negatív (abszolút állapot-ellenes) első őserő, ami az Abszolútumban folyamatosan zavart és feszültséget (káoszt) kelt és eredményez.
    A Lilith által keltett zavaros abszolút, tehát kaotikus létállapotok miatt, és egyáltalán, az abszolút állapotot túlfeszítő és megbontó Lilith-erők és hatások miatt, kénytelen az Abszolútum egy része elhagyni az abszolút nyugalmi állapotát, tehát a statikus - nem cselekvő állapotát, és dinamikussá válni. Az első dinamikus mozzanat a Lilith elfojtására, a sóvárgás visszaszorítására tett kísérlet, ami viszont kudarcba fullad, mivel a Lilith ős-oka, maga a lét fennmaradását biztosító az abszolút belső (immanens) tágulási – fejlődési program, tehát a Lilith eredő lényege szerint, abszolút. Az ELFOJTÁS, A MEGSZÜNTETÉSRE VALÓ TÖREKVÉS eredménye tehát nem csak, hogy kudarc, hanem az abszolút létharagot is kiváltja. Azt a teremtés legalján levő, teremtés előtti létállapotot, amit a keresztény misztika Isten Haragja nevű állapotnak, illetve "A lélek sötét éjszakája" nevű szellemi állapotnak nevez. (Keresztes Szent János, Jakob Böhme és Hamvas Béla. - Lásd utóbbinak a Titkos jegyzőkönyv és Egy csepp a kárhozatból, Patmosz III, és Az ősök nagy csarnoka c. műveit.)

    Ezeknek, a MEGSZÜNTETHETETLEN(!), rettentő ősállapotoknak: a Káosznak, amely terjedő, negatív őserejével veszélyezteti az abszolút létet, valamint az Abszolútumnak a saját maga (A Lilith-sóvárgása) ellen irányuló ősharagnak az ellensúlyozására és kiegyenlítésére válik tehát az Abszolútum Teremtővé, az által, hogy értvén a Lilith felszámolhatatlan belső, abszolút okát, átvilágítja önmagát és az elfojtás átváltozik abszolút Fénnyé: Isteni értelemmé. A rettenetes harag viszont átváltozik áldozattá: odaadássá, Szeretetté, megtermékenyülésre való képességgé.

   Így menti meg a Létet az Abszolútum azáltal, hogy Teremtővé: Fénnyé és Szeretetté, Isteni öntudattá, átvilágító és megtermékenyítő egyetemes erővé, éber kiáradássá, odaadássá, termékeny melegséggé változik és a teremtésben egyszerre megosztja és megsokszorozza magát. A teremtésben ugyanis, de főképpen az anyagi létezésben, lehetővé válik a Lilith által keltett feszültségek feloldása, megszüntetése és lehetővé válik az egymás ellen irányuló abszolút (teremtőivé változtatott) erők kiegyenlítődése és így, az őshagyomány által Lilith-nek nevezett sóvárgás által megbontott egység helyreállítása, az Abszolútumból kiszakadt, kaotikusan örvénylő lét-egységek megmentése, megváltása, - megváltódása.

    A Lilith tehát, nem a teremtés oka, mivel a teremtés oka, célja és rendeltetése a megváltás, vagyis a Lilith által megzavart és megszakított abszolút egységnek a helyreállítása, de ő teszi szükségessé ő a megváltást, a megváltás pedig a teremtést! A Lilith által okozott káosz tehát nem a teremtés igazi oka! Hanem a megváltás elérése, a rend és a nyugalom, illetve az egység helyreállítása a teremtés oka, célja és rendeltetése, de, mivel eredetileg ő bontja meg az egységet, a Lilith a megváltást szükségessé tevő ősi ok és így, ezáltal, ő a megváltódást és ez által teremtést szükségessé tevő kiprovokáló, örök és változatlan negatív ősok is.

    Mint olyan lény, akinek a személyi tudatában – az öntudatában – megjelenik az Egyetemes Léttudat, vagyis az Abszolút léttudat is, tehát, mint Istennek a teremésre vonatkozó első Ideája (- Ádám Kadmon): az ember, születésétől fogva, alaptermészetében, elsődleges tulajdonságként magában hordja a Lilit gyűjtőnéven ismert ősjelenséget is! Ez a bennünk is jelenlevő őssóvárgás az elsődleges és rejtett oka minden sors- és élt-krízisnek, de  főképpen a szerelmi, illetve párkapcsolati kríziseknek. “Létezik itt valami mindennél erősebb szomjúság, amit soha senki nem itatott meg.” (Pilinszky János)

    Mózes azt írja a Teremtés Könyvében, hogy mielőtt az Úr Ádámnak megteremtette volna Évát, Ádám a Lilith - tel élt (él!) a paradicsomban. Ezt úgy kell értenünk, hogy a Paradicsomi állapotban (-a paradicsomról tudjuk, hogy a Teremtőnek a Teremtés előtti ős-állapota és nem egy földrajzi hely!), Isten első ideája: Adam Kadmon már egy másfajta megnyilatkozásra, egy más állapotnak a megteremtésére (az egység szétválásához és a létezés megsokszorozódáshoz vezető) sóvárgást hordoz magában. Ezt, az Isten első ideáját létrehívó ős-sóvárgást az asztrológiában is Lilith - nek nevezzük, de van neki egy másik elnevezése is: a Fekete Hold, ami arra utal, hogy a Lilith a Holdnak (A teremtő őserőnek) a terméketlen, az öncélú: foganás, illetve megtermékenyülés és teremtés nélküli, steril mása. És ez éppen a Lilith által létrehozott negatív ős állapotnak az örökösen megmaradó (“újraszülető”), kielégülés és kiegyenlítődés előtti (és kiegyenlítődés és kielégülés nélküli) tulajdonságát fejezi ki.

   Ez, a Lilit által megtestesített ősi hiány-állapot (hiány-információ), a teremtés aktusát kikényszerítő (kiprovokáló), de azt nem véghez vivő, soha be nem teljesítő, öncélú és szüntelen másra és másságra való vágyakozás, az öncélú egyetemes sóvárgás negatív ősereje. A Lilith tehát az, az indokolatlan, forma és cél nélküli negatív őserő, ami az Abszolútum egységét megbontja és a megbontott egység részeinek egy hányadát arra készteti, hogy kilépjen önmagából és káosszá változzék. A káosz viszont egyre nagyobbá válik és ez a káosz-okozó Lilith őserő, ami kiirthatatlan, hiszen abszolút erő, azzal fenyegeti az abszolút létet, hogy az egészet káosszá alakítja, hogy ez a sóvár kábulat, ez a homályos feszültség és zűrzavar, a pörgő szédület, a sötét örvénylés elnyeli az egész létet. (A Lilit fizikai - kozmikus megfelelője az a jelenség, amit az asztronómiában fekete lyuknak neveztek el.) Ezért és ez által, annak érdekében, hogy ne változzon káosszá a lét-mindenség, szükségessé válik egy olya folyamat, amely mindezt ellensúlyozza, a kaotikussá vált erőket különválasztja, meghatározza, és egymással újra kiegyenlíti és ez a folyamat a TEREMTÉS.

    Úgy is mondhatni tehát, hogy a Lilith az a negatív őserő, amely abszolútumból kikényszeríti Megváltást lehetővé tevő Teremtést. Mindaz tehát ami a teremtésben és a teremtés által történik, ami a Lilith által ki kényszerített létállapotokban: a teremtési folyamatokban, valamint a Teremtő és a Teremtés közötti kiegyenlítődésben  - keletkezik, az a Lilith által megbontott egységet (harmóniát) hivatott helyreállítani. A Lilith provokálja ki tehát az Ádám Kádmont, az Abszolútum első ősideáját: a Teremtést kiváltó egyetemes és első szellemi ős-okot.

   A Teremtés, ami által az Abszolútum Teremtővé válik és a Lét, Teremtőre és Teremtésre bomlik, valójában azért történik, hogy ellensúlyozza az abszolútumban a Lilith által okozott vibrációkat és később a vibráció-csökkenést, az abszolút zavart (a káoszt) és abszolút feszültséget (a kauzális ősrobbanást). Mondhatni tehát, hogy az egész teremtés, az összes dimenzióival és létezési formáival, el egészen a Teremtés határállapotában létrejött anyagi - fizikai állapotig és természeti és létdimenzióig, a Lilith által okozott zavaroknak és feszültségeknek a kiegyenlítése - kiegyenlítődése érdekében jön létre. És amit ennél a résznél igen fontos megjegyezni: a fizikai állapot idea-megvalósulási formái között, ahol az őserők közötti konfrontációk egyértelműek és határozottak, ott tehát, ahol az összetévesztési lehetőségek a legkisebbek, a kiegyenlítődési lehetőségek a legnagyobbak. Azért mondják a misztikusok, hogy a földi élet a karma-törlesztési lehetőségek legjobb helye. Ezért szent a föld, ezért nem kellene az embernek az öncélú Lilith-játszmákat tovább folyatva és azokat felfokozva, a nagyobb élvezeti lehetőségek mesterséges létrehozása és az öncélú élvezet-okozó anyagok és termékek gyártási hajszája közben, a föld élővilágát és a természeti ökoszisztémákat összezavarni: beszennyezni olyan anyagokkal, amelyek nem természetes módon alakultak ki, nem természetes folyamatok következményeként jöttek létre. Minél inkább elvakulunk a természetellenes eszközök használata, táplálékok fogyasztása és létformák gyakorlása miatt, annál kevesebb a lehetőségünk a belső és külső kiegyenlítettségi állapot: a megváltódás, az egyetemes egybe- integrálódás elérésére.

    Mert minden misztikus és vallásos Isten- és embertan, minden teológiai, teozófiai, antropozófiai és erkölcsfilozófiai elmélet ellenére - az ember életének nincs végső soron más (metafizikailag követhető és értelmezhető) célja és értelme, mind az, hogy a szabad akarata, vagyis a személyi önállósága elnyerése után (a személyi tudatosodása után), az életfeladatai beteljesítése közben megszerezhető kiegyenlítődési képességei által, mentesítse önmagát (és környezetét) a Lilith által okozott zavart szellemi, lelki és testi állapotoktól. Vagyis az, hogy a saját személyében és környezetével kiegyenlítse az ő személye létesülését is szükségessé tevő, és így a személyében is hordozott Lilith jelegű késztetések által okozott lét-feszültségeket. Azt, hogy milyen életfeladatok felvállalása révén, milyen tudatosan vállalt személyi tapasztalatok árán jut el ahhoz a belátási készséghez - arany öntudathoz: bölcsességhez - amely segítségével önmagában (és környezetében) a Lilith okozta tudati és érzékelési - érzési zavarokat megszüntetheti és a belső feszültségeit kiegyenlítheti (és ezáltal a Lilith által ugyancsak állandóan zavart és felkavart külvilághoz való viszonyát, amennyiben ez rajta múlik: harmonizálhatja), részben kiolvashatjuk mindenkinek a személyi horoszkópja (asztrogramja) által megjelenített spirituális fejlődési sors-programból. Persze, csak amennyiben nem jóslásokra (könnyítési lehetőségekkel való áltatásra és ijesztgetésre) használjuk az asztrológia őstudományát.

     Minden horoszkópban van egy Lilith ugyanis, amelynek az asztrológiai helyzetéből és a bolygókkal alkotott fényszögeiből ki lehet olvasni azt, hogy az illető személyben hol van a kábulatra, az önámításra való hajlam elrejtve, vagyis az, hogy ki milyen jellegű és milyen színezetű koncepciók (eszmék és rögeszmék) szerint szédíti magát és vezeti félre a környezetét, anélkül, hogy azt ő, spirituális tudatosítás nélkül észrevenné. Szélsőségesen durva fényszögelés esetén, hogy milyen jellegű (színezetű) kauzális szédület, kábulat és esetleg feloldhatatlannak tűnő örvénylések forgatagában és fogságában vergődik a lelke, milyen, az anyai ági ősöktől öröklött mentális, érzelmi, vagy szexuális devianciák szerint álmodik és képzeleg önkéntelenül és öntudatlanul, vagy éppenséggel tudatosan.   

    Az ember személyében a Lilith (a “személyes” Lilith tehát) az ős teremtés által elindított feszültség-oldási és kiegyenlítődési (“fejlődési”) folyamatokkal ellentétes, önkéntelen és öntudatlan “bűnbeesésre” serkentő, negatív (“ördögi”) erőként jelentkezik. Ez, a mindig új és egzotikusan érdekes és lehetőleg mindig pikáns, vagy finom izgalmakat biztosító élményekre, a rafináltan finom és “édes”, vagy a durva tapasztalatokra, adrenalin-növelő feszültségek és kábulatok élményének az elérésére szomjazó (pl. a csalás, az átverés állapotának a bódító izgalmára, vagy éppenséggel a megalázási, vagy megalázottsági lehetőségének - élményének a lelki izgalmára) önkéntelen és öntudatlan sóvárgás, ellenállhatatlanul kísért. Ez a Lilith - őserőnek a jelentkezése ez bennünk! Ez, az adottól eltérő más-élményre és másállapotra való sóvárgás megszámlálhatatlanul különböző formákban - különféle vágyakban - jelentkezik, a személyi struktúránk, illetve az anyai ági ősszülőktől örökölt személyi karmánk (megismerendő, kibontandó, feloldandó és meghaladandó negatív spirituális programok) függvényében.

    A személyi horoszkópban tehát, a Lilith arra utal, hogy az illető személynek az szép- és üknagyanyáig vissza ívelő anyai ági ősei milyen feszültség okozó, személyes (többnyire szexuális) sóvárgásokat szorítottak és rejtettek mélyen a tudatuk alá.    

    Ezeknek a személyi tudattalan szférának (aurának) a mélyrétegeibe rejtett sóvárgásoknak és negatív (általában mélyen rejtetten agresszív) érzéseknek az indító oka általában és többnyire szexuális jellegű is, vagy csak az, mivel az “édes izgalmat” jelentő másállapotot többnyire az ismert állapotoktól eltérő, az adott lehetőségeken kívüli, a szokásostól eltérő szexuális aktusok (élmények) közben éljük meg leginkább. A “más”, az érdekes, a “megrázó” és/vagy/ az “új” élményre - érzésre - állapotra való önkéntelen és öntudatlan (egyesek számára: csillapíthatatlan) sóvárgás elsődleges jelentkezési formája tehát a szexuális élményekhez kötődik, hiszen a más nemű személyekkel való (szexuális) egyesülés élménye az, ami nagyjából mindig a természetes másságot jelentheti a számunkra. Csak az igen vadul fényszögelt Lilith esetében fordul vissza ez a másra-való sóvárgás az azonos neműekkel való közösülésre való sóvárgásra, de ez már bonyolultabb és ritka helyzet. Egyesek nem annyira karmikus és genetikai beállítódásból, mint inkább lelki kényelemből, vagy anyagi érdekből választják ezt, az azonos nemhez való visszafordulás másságát, amit a liberális propaganda, politikai okokból kifolyólag természetesnek nevez. Igaz ugyan, hogy ez is a Lilithez tartozik, de amennyiben ebbe bele bonyolódunk, elveszítjük a lényeg fonalát...

     A Lilith tehát a leginkább a szexuális aktus során létrejövő és átélhető “rendkívüli” szellemi, lelki és fizikai állapotok lehetőségeihez kapcsolódik (és mint ilyen, a szexuális perverzióknak ő az igazi ős-oka is), de figyelem: ez koránt sem azt jelenti, hogy a Lilith okozta sóvárgások csupán szexuális jellegűek.

    Ugyanezt a rendkívüli állapotot szomjazzák az agresszív, vagy az un. adrenalin-szomjazó személyek is, amikor provokatív viselkedésükkel, durva szavaikkal, igazi ok nélkül, de láthatóan “készakarva”, veszekedést, civakodást, verekedést, vagy lázadást és forradalmat provokálnak, vagy ilyen heves és szenvedélyes reakciókat váltanak ki, félig – meddig tudatosan, akár finom pszichológiai trükkök alkalmazásával is, a környezetükből. Ugyanez vonatkozik tehát az extrém – sportok művelőire, illetve az életkockáztatásig is elmenő kalandok keresőire. És persze: az alkohol, a nikotin vagy a „direkt” kábítószerek által okozott rendkívüli (természet-ellenes) “másállapotok”-ra való sóvárgást is, a Lilith okozza a kábulni, sőt: a magukat egyenesen „kiütni” vágyó személyek lelkében.   

    Az antropológiának és a genetikának a XX század végéig és a XXI század elejéig közzé egyértelművé vált és az egész világon közzétett, illetve bárki érdeklődő számára elérhetővé vált felfedezései után, sem a kereszténység, sem az iszlám, vagy a zsidó teológia dogmatikus kreacionista állításaival, sem az antropozófusoknak az ember un. misztikus létesülésére vonatkozó fantáziadús elméleteivel, nincs amit kezdeni. A genetika tudományos-technikai műszereivel vizsgált és ellenőrzött antropológiai eredmények által is alátámasztott természettudományos fejlődéstan eredményeit és az etológia következtetéseit reálisaknak kell elfogadni. Ezt viszont, azzal a kitétellel és logikus fenntartással, hogy az egyetemes törvények természetének és működési mechanizmusának a beható megismerése - és személyes megtapasztalása után! -, a véletlenszerű genetikai mutációkban nem hiszünk! Mint ahogy nem hiszünk azoknak a kozmikus (üstökös becsapódás), geológiai és klimatikus eseményeknek és környezeti változásoknak a véletlenszerűségében sem, amelyek a földi élőlények fejlődését kiváltó genetikai mutációkat eredményezik.

   Persze, misztikus ezoterikus körökben manapság közhely, hogy nem létezik véletlen. De hát akkor mi az, ami a természettudomány által véletlenszerűnek ítélt eseményeket (katasztrófákat, geológiai és klimatikus változásokat) kiváltja?

    Nos, ezek, a földi lényekben (növényekben és állatokban) genetikai és az emberben lelki és szellemi mutációkat okozó fizikai - természeti események, semmi esetre sem egy külső, objektív Istennek az ily módon történő (akarati) beavatkozása folytán jönnek létre, hanem az egyetemes törvények (ebben az esetben a fejlődés, a kiegyenlítődés, a ritmus és a ciklus, valamint a hatás és visszahatás törvénye), összhatásának a következménye. Ha ezt megértettük, azt sem nehéz elképzelni, hogy az egyetemes törvényeken, illetve azok fizikai, vegytani és később, a biológiai megnyilvánulásain és változásain (hatásain és visszahatásain) keresztül az Abszolút Ősszellem (teológusi kifejezéssel: az Isten) volt az, aki ezeket a geológiai és klimatikus változásokat eredményező eseményeket előidézve, lehetővé tette előbb az élet kialakulását, majd a az alacsonyrendű, primitív életformáknak az egyre összetettebb (felsőbbrendű) strukturálódását majd e struktúráknak a reprodukcióját. Később, e struktúráknak az egymástól való elkülönülését és individualizálódását, majd a különálló struktúrák szaporodási képessége kialakulását, saját egyéni struktúrájuk reprodukálási képességének a kialakulását. Így fejlesztette ki tehát az Abszolút Szellem lépésről lépésre évmilliárdok és évmilliók során át, kívülről a megfelelő körülményeket hozva létre, belülről az egyetemes mágia (a képzelőerő) erejével, majd az individuális tudat mágikus erejével és primitív, de hatékony intelligenciájával hatva, azokat a bonyolult biológiai szervezettel rendelkező állatokat, amelyekből végül is az a “teológiai” képességekkel rendelkező (mágikus képzelőerő és az elején primitív, de egyre összetettebbé váló misztikus intelligenciával rendelkező) lény, aki egyre inkább felölthette “az ő képét és hasonlatosságát”. Arról, hogy ez, az utóbbi metafizikai metafora mit is jelent a valóságban, részletesen írtam a betegségek szellemi okáról és az asztrológiai meghatározódásainkról, jellemzőinkről és a személyi horoszkópunkból kiolvasgató spirituális fejlődési programokról szóló tanulmányaimban.

   Ebben a kontextusban tehát, számomra legalábbis, logikus és racionálisan értelmezett az etológia azon következtetése is, miszerint az állatok viselkedésében, ösztönös késztetéseiben fellelhető az ember belső - spirituális! - természete bizonyos vonatkozásainak az okai és így, a magyarázatai is. Így pl. az egyesek által kiirtandó emberi tulajdonságnak ítélt féltékenység is. Ezért például, a harcos szemléletű misztikusokkal és pszichológusokkal ellentétben, a féltékenység jelenségét én nagyon is értelmes, hasznos tulajdonságnak és főképpen, spirituális szempontból nagyon is indokolt lelki képességnek! - találom. A féltékenység ugyanis, amint azt a neki megfelelő magyar kifejezésünk szótöve is jelzi, olyan félelmet jelez, ami valami, az egyén számára igen fontosnak az elvesztését lenne hivatott megelőzni. Az ember esetében, ennek a félelemnek, addig, amíg ez az érzés egészséges és indokolt az egyetemes spirituális evolúció és kiegyenlítődés (megváltódás) szempontjából, két különböző oka van, annak függvényében, hogy nő nemű-e, vagy hím nemű-e a személy, aki a féltékenységet átéli.

   A nők esetében a dolog egyszerű és humanista - intellektuális logikával is könnyen megérthető: a nő, amennyiben nem rendelkezik olyan erős család- és otthon ellenes karmával, mint például az én volt-feleségem, akinek horoszkópjában a Lilithje a Rákban áll, a Sárkányfarka meg a IV. horoszkópházban, mindig a család egységét és épségét és a családi fészket, az otthont, illetve az otthon területét, és persze a családja: utódai megélhetési lehetőségét félti jogosan, amikor a horizonton a reális, vagy vélt női vetélytárs megjelenik. A másik vonatkozása, illetve oka a féltékenységnek az, amikor az illető nő, vagy férfi, találkozik azzal az ellentétes nemű és a spirituális fejlődés útján elindult személlyel, aki által, akin keresztül neki megnyílik a lehetőség a páros és ezáltal a családos egységalkotásra, a közös egység és a kölcsönös áthatolás megvalósítására, vagyis az egymás fejlesztése és megváltása megvalósítására. De ezt a fontos lehetőséget, azt a karmikus provokáción alapuló életfeladat-megvalósítói perspektívát, egy másik, konkurenciának érzett, vagy képzelt ellentétes nemű személy veszélyezteti. Ebben a két esetben, tehát az egyetemes törvények és nem csak a konzervatív emberi erkölcsök szerint jogos és természetes a féltékenység. Más esetben nem, mivel mindössze az élvezet-féltésről, az öncélú boldogság-élményről való lemaradás lehetősége miatti félelemről, még szélsőségesebb és primitívebb megnyilvánulási formájában: egyszerű élvezeti irigységről (egoizmusról) lehet szó.

   A férfi féltékenysége és annak a metafizikai alapjának a megértése kissé összetettebb és a teljesség érdekében ajánlatosnak tartom  “A nyolcadik törvény, avagy az evolúció törvénye” c. tanulmányom elolvasását is, amit az Utódok, szülők és szeretők az asztrológia tükrében című könyvemben lehet elolvasni, és a www.kozmaszilard.tvn.hu honlapomon a Megváltás törvényei címre kattintva lehet letölteni. A férfiak féltékenysége metafizikai alapjainak a megértése érdekében, előbb az általuk megtestesíteni hivatott Fény princípiumnak a teremtésben és az egyetemes kiegyenlítődésben betöltött funkcióját és az ebből eredő metafizikai funkcióját kell megértenünk, amely teljesen eltér és különbözik a másik nagy ősprincípium, a nők által megtestesített Szeretet funkciójától és természetétől.

    Miközben az Abszolútumból kiváló Feminin teremtési ősprincípium, a Szeretet egy az egyben, feltételek és rendszerezés nélkül, úgymond nyersen létrehívja és létre hozza az egyetemes ősszubsztanciát (az anyag spirituális elődjét) és azzal együtt az Abszolútumból kiárasztja az Abszolútum (mágikus - teremtő) energiáit, de ugyanakkor azt - épen a szeretet erejével: az egység törvénye erejével! - vissza is kapcsolja folytonosan a teremtést (és a teremtményeket) az Abszolútumhoz, addig az Abszolútum másik első teremtői megnyilvánulása: a Maszkulin ősprincípium, a Fény, nem tesz mást, mint átvilágítja és ez által, folytonosan provokálja a Szeretetet a teremtésre, értelmezi tehát a szeretetet és ez által fejlődésre serkenti a teremtést (annak folyamatait és jelenségeit), illetve a teremtményeket.

    Ezért például, attól függetlenül, hogy nő teszi-e azt, vagy férfi, a számolás mellett ( az aritmetikai, matematikai és aritmológiai műveletek végzése mellett) az írás is  jellegzetesen Fény-művelet (attól függetlenül, hogy értelmes-e, vagy értelmetlen, zavaros írásról van-e szó?), mivel elsősorban információ-áramoltató, információ közvetítő és értelmező célja van. És a Szeretethez mindössze annyi köze van, hogy az adott írás, a tisztázó, avagy zavaró - homályosító jellegével, hosszú távon és lényegében segíti-e az Egység, vagyis a Szeretet megvalósulását, vagy zavarosságával, ellenséges, hárító szellemiségével inkább hátráltatja, megakadályozza annak a létrejöttét, illetve - a félrevezető, hamis információ áramoltatás esetében: az ámítás, áltatás és félrevezetés esetében, hamis egység megvalósítást eredményezi. Így válhat az emberi Szeretetből, a hamis fénnyel való átvilágítás következtében, a hamis fény közreműködésével gyűlölet és harag. És ez mindössze a hamis információ, a hamis fény, vagyis a hamis, vagy zavaros átvilágítások: értelmezések (alapműveletek) hatására! Ezért, amiként az alkímia mondja, nem szabad, illetve nem ajánlatos az alapelemeket összekeverni egymással. (“Az elemek csak egymástól jól elkülönítve és a maguk individuális jellegében jól meghatározva és megnevezve egyesíthetők.” - Lásd: Hamvas Béla Tabula Smaragdina c. könyvének az alkímiáról szóló kisesszéjében: A separatio művelete leírását.)

    Az ősi (metafizikai) Szeretet tehát a minőségi feltételek és a rendezés, az elemzés, az értelmezés nélküli, feltartóztathatatlan (mágikus erejű) kiáradás és visszakapcsolás ősereje bennünk és az egész teremtésben (a létben) és egyben az egész teremtést létrehívó és egyben - egységen tartó ősszubsztancia is. Eközben a maszkulin ősprincípium: a Fény, a Szeretet ősszubsztanciáját provokáló - megtermékenyítő és azt határolt és egymástól különböző létegységekben - ideastruktúrákban, különválasztó, a szeretetet különálló lét-struktúrákba differenciáló (megkülönböztető, elkülönítő), “diverzifikáló” (sokszerűsítő és ezáltal újabb és újabb létformák létrejöttét serkentő) megtermékenyítő ős-erő. Ő a teremtést és a teremtmények sokszerűségét és egyre összetettebb (magasabb rendű) struktúrákba való rendeződését, valamint azoknak az egyre felsőbb rendű létegységekbe való rendeződését biztosítja. Mondhatni tehát, hogy a Fény ereje által változik a Szeretet entropikus ősi állapota többszerű és többértelmű, de jól és egyre jobban rendezett (strukturált) negentropikus állapotokká.

   A Szeretet tehát a teremtés és a fejlődés szubsztancaiális alapja (ősi kiáradó - kiárasztó ereje és ősszubsztanciája). Eközben a Fény viszont a teremtés és a fejlődés “motorja”: kiváltója, mozgatója és értelmezője. Az előbbi a Szeretet-bölcsesség (Szophia), a megtermékenyülés őshatalma, a második a Tapasztalati Ismeret, a megtermékenyítő őshatalom. Kell vigyázni, mert e nélkül, a lét gyökerében történő teremtési jelenségek és folyamatok megkülönböztetése és meghatározása nélkül, mindig nagy a zavarok keletkeznek a szellemtudományok területén és végső soron minden más zavar ehhez, az első megkülönböztetés hiányához vezethető vissza. Ezért, a valódi egység helyett folytonosan a hamis egység valósul meg az életünkben (sorsunkban) és a végül személyiségünkben is, aminek következtében a civilizációban ma semmi és senki nincs a rendeltetés szerinti helyén. És akkor csodálkozunk, hogy értelmi és érdemi kommunikáció helyett miért van annyi drámai konfliktus és magány, hogy az igazi szeretet helyett miért van pragmatizmussal vegyített érzelgősség, és végső soron a sima ügyintézést szolgáló udvariasság és társadalmi etika mögött, a mai ember tudattalanjának a legmélyebb rétegeibe rétrejtett nagy mennyiségű gyűlölet? (Az ugyanis, hogy a mai orvostudomány fejlettségi szintje mellett miért van még mindig annyi - sőt: egyre több! - beteg ember, nem csupán annak köszönhető, hogy rosszul táplálkozunk, illetve, hogy táplálékainkból egyre inkább kivesznek az egészségfenntartásához szükséges természetes - természeti - alapanyagok, hanem annak is, hogy a civilizált ember tudattalanjában ott vannak ezek a társadalmi - közösségi etikai szabályok betartási mechanizmusa - feltételes reflexrendszere - alá jól lepréselt, csendes neheztelések és finom gyűlölködések halmazából keletkező negatív energiák.)  

     Bár azáltal, hogy a Szeretetet átvilágítja, a Fény a legalapvetőbb rendeltetését és funkcióját látja el, mégis, a természetben a Fénynek a Szeretetre gyakorolt hatása: benyomása, benyomulása felborítja, felzaklatja Szeretet nyugalmát. Az átvilágításhoz ugyanis szükséges a Fény minél teljesebb behatolása a Szeretetbe, a lassú, finom áramlásként növekvő spirituális, mentális, pszichikus és anyagi ősszubsztanciájába, ami nem minden esetben és nem mindig kellemes. Sőt: a természetben bőven is van rá példa, hogy majdhogynem szenvedést okozóan (pszichés szenvedést mindenképpen) fájdalmas a Maszkulin princípiumnak a feminin princípiumba való behatolása, benyomulása: a szeretet-egységek átvilágítása, értelmezése, megtermékenyítése. Erre a legjobb példa a szüzesség természetes úton történő, kissé fájdalmas és kellemetlen elvétele - elvesztése. De a bármennyire is fájdalmas lett légyen egy fénybehatolással (néha a megállapodott szeretet-helyzeteket, állapotokat feltörő, felkavaró kellemetlen behatolással) járó átvilágítás, ha szükséges a megtermékenyítés (Lásd: a harmadik egyetemes törvényt, a szükség és a bőség, illetve e kiegyenlítődés törvényét.), a fény-behatolásnak, illetve a benyomásnak - benyomulásnak meg kell történnie.

     "... És ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van.”, szoktuk idézni gyakran, csak az a baj, hogy a Jin jellegű misztikus fantazmagóriák és a Jan jellegű absztrakt spekulációk: az öncélú és elvont (talaj nélküli) gondolati, filozófiai rendszerek, nem azonosak a metafizikai realitással! Az ember által meg nem zavart állatfajoknál ezek a fájdalmat, illetve ellenállást, elhárítást keltő fénybehatolási folyamatok és az ellenállási reakciók, a maszkulin princípium képviselői által végülis legyőzött behatolás-elhárítási kísérletek, még egyértelműek. Ezért, ha a szellemi törvények síkján rendet akarunk teremteni az életünkben, sokkal célravezetőbb hinni az antropológiának, mint a kreacionista elveket valló vallásos teológiáknak, vagy az ember létrejöttét misztikus ködökbe burkoló, Rudolf Steineri antropozófiának. A genetika és az antropológiai genetika eddigi felfedezéseinek a tükrében ma már igen nagy fokú naivitás szükséges ahhoz, hogy ezeket a misztikus elméleteket elhiggyük, és ne lássuk be azt, hogy az ember igenis közös ősökre tekint vissza a majmokkal. De peresze, nem véletlenszerű események és ez eseményeket követő genetikai mutációk közben vált a rokonainál intelligensebbé, mint ahogy azok az események se voltak véletlenszerűek, amelyek a többi faj kifejlődéséhez vezettek, hanem mindez az egyetemes törvények és főként a spirituális fejlődés törvényének a következménye. Saját természetünkből (un. ösztöni késztetéseinkből) sokat megérthetünk, ha megvizsgáljuk azt, hogy miként működik a féltékenység őscsirája, azoknál a fajoknál, amelyek az emberi spirituális és genetikai struktúra kialakulásának az előzményeit az élet-ösztöneikben hordozzák.

   A más fajoktól jól differenciált, azonos fajon belüli, legintelligensebb és legerősebb hímek, vagyis a legmagasabb rendű spirituális struktúrával rendelkező hímek - a legerősebbek, leg jobb kondícióban levőek, a legerősebb szexuális ösztönökkel és a legjobb ösztönös megkülönböztetési képességekkel bíró hím egyedek - termékenyítik meg általában a Szeretetnek a fajon belüli megtestesítőit: a nőstényeket. Minél erősebb és sokszerűbb - minél felsőbbrendű - a spirituális struktúrának megfelelő egészsége és ereje van egy hímnek, annál több nősténynek és azok kicsinyeinek viseli a gondját (vezeti a csapatot) és annál több nőstényt termékenyít meg. Persze, vannak ettől eltérő “szokások” is az állatvilágban, mint pl. a monogámia, vagy a nőstény állatok által vezetett csapatok, ahol a vezér nőstények által “rendezett és gondozott” csapattól függetlenül élő szabadon csatangoló (szabad tapasztalatokat szerző) hím, vagy különböző hímek mindössze a párzás - a megtermékenyítés - időszakában jelennek meg, illetve csak ezt az időszakot töltik a csapat - falka - “társadalmában”. Minket viszont most a nagy általános természeti rend érdekel, az általános természeti modell, mivel a természeti folyamatok és törvények egy - az egyben leképezik és a fizikai - természeti világ határállapotában megtestesítik a spirituális teremtési folyamatokat és az egyetemes törvényeket.

    Ugyanakkor a nagy általános természeti modell mellett, amelyben a hím arra törekszik, hogy minél több nőstényt megtermékenyítsen, vagyis, hogy a többi hímmel szemben erősebb spirituális struktúráját, az annak megfelelő genetikai kódrendszerrel minél több utódnak átadja, létezik a hímek eme egyedi megtermékenyítési (és kisajátítási!) törekvésével szembeni ellentétes törekvés is! A nőstény állatokban, akárcsak a nőkben, az ösztönök szintjén, éppen olyan erős az a késztetés, hogy minél több féle spirituális modellt megtestesítő genetikai kódrendszert magába fogadva, biztosítsák a lét és a teremtés sokszerűségét. De minket most, a megváltási logikát, ha leszűkítetten is, de jobban tükröző, monogámiában (párban) élő állatok érdekelnek, mivel az ember, spirituális rendeltetése szerint, monogám lény. És ez még akkor is igaz, ha éppen a fejlődés - a differenciálódás (különböződés) és a diverszifikáció (sokszerűség) fenntartása érdekében, a bigámiára és a poligámiára is igen hajlamos. Spirituális fejlődés szempontjából ugyanis, egy bizonyos öntudati állapot (színvonal) elérése után, mindenképp a monogámia kell, hogy jellemző legyen ránk, mivel páros egységet alkotni a lét összes dimenziója szintjén, csak egyetlen ellentétes nemű személlyel vagyunk képesek, hiszen egyszerre nem harmonizálódhatunk (képtelenek vagyunk egyszerre harmonizálódni) az összes dimenziók szintjén több, ellentétes nemű személlyel, mivel a kiegyenlítődés személyes aktus! Ezért a fejlett öntudattal (egyetemes én-tudattal) rendelkező személy számára már lelki és szellemi zavart okozó bonyodalmakat, és harmónia-gátló tényezőket, hordoz magában a bigámia, vagy a poligámia, annak ellenére, hogy éppen a Lilith hatására, tudatos-titokban, vagy öntudatlanul erre sóvárog mindenki, de persze egyoldalúan, vagyis úgy, hogy egyedül ő éljen poligámiában, vagy legalább egy kis bigámiában, de a kiválasztott párja semmiképpen nem.

    Hiszen éppen a kiegyenlítődési képességeinek a kifejlődését akadályozza az emberben rejlő szexuális másságra sóvárgások kielégítése, vagyis azt, aminek az elérése és megvalósítása érdekében született, ami az ő élete célja és rendeltetése. Sajnos, ebben a törekvésében a tudósok egyáltalán nem segítik, mivel nem tudván a Lilithről, azt állítják és hirdetik, hogy a másságra valós sóvárgás, a mindig más ellentétes nemű partnerrel való szexuális közösülésre való vágyakozás jogos és természetes, nem más, mint az állati létből hozott poligámiára való természetes hajlam következménye. És ezt akkor, amikor a tudomány mutatta ki éppen, hogy nem minden állatfajra jellemző a poligámia! Az ember viszont igen rég óta kinőtte magát az állati létből és éppen azért, hogy személyesen, vagyis egyetlen egy más nemű személlyel valósítsa meg az egységes egészet: a Jin és a Jang egységét, a tökéletes kiegyenlítettséget tehát. Az ő esetében az adottól eltérő élményekre - állapotokra való sóvárgás legközelebbi tárgya a rajta kívüli, más nemű élőlényekkel, illetve személyekkel való “közösülésnek” a titokzatos élményére való vágyakozás öncélú és az egyén spirituális fejlődése irányával ellentétes. És még az sem lenne annyira zavaró, hogy erről a harmonikus állapotba kerülésnek (az egészségnek és a boldogságnak) az élményéről lemond időnként, mivel ez által még jót is tehet a természeti sokszerűség fenntartásának, amennyiben ez az alkalmankénti szexuális közösülés “más” nemű személyekkel történik, ezért olykor néha még bizonyos kiegyenlítődési és harmónia-állapot is létrejöhet a “közös és titokzatos” élmények közben, vagyis a feszültségek feloldódása közben. De, pontosan azért mert a Lilith az öncélú másságra való sóvárgások ősereje, az ember “nem elégszik meg” a természetes kiegyenlítődéssel és az így elért időszakos természeti harmónia-élménnyel, és bel sodródik a másságra-sóvárgás örvényébe, és a Lilith ereje máris tovább hajtja az újabb és “rend-kívüli” (szexuális - szerelmi) élmények szerzése irányába. A Lilith okozta vég nélküli sóvárgások kiélésének a lehetetlensége, illetve a csillapíthatatlan szomjúság okának tudatosítása (azoknak a  szellemi “dekonspirálása”) által létrehozható feloldások elmaradása miatt, és a tisztázatlan párkapcsolati viszonyok és zavaros pszichikai körülmények melegágyában jelennek meg a perverziók és az agresszió csirái is. Mert a tudatossággal végrehajtott, természeti kiegyenlítődés helyébe lépő elfojtott szexuális vágyak, csillapíthatatlan és elfojthatatlan vágyak formájában jelentkeznek majd az utódokban! Minél erkölcsösebb életet akar folytatni és minél szemérmesebb magatartást tanúsít egy szenvedélyes és “teljesíthetetlen” vágyaktól hajtott, szenvedélyes lelkű és gazdag szexuális fantáziával rendelkező jövendő kismama a magzat foganást megelőző időszakban, annál biztosabb, hogy a biológiailag még meg sem fogant, de a megfoganni kész gyermeke, ennek a karmának megfelelő – tehát: karma oldó - nevelés hiányában, felnőtt korában jobb esetben csapongó, szexuális kalandor életet fog (azt lesz kénytelen!) folytatni a karmikus anyai öröksége folytán. Rosszabb esetben, a rendkívüli szexuális élményekre való sóvárgása szexuális perverziókra való hajlamokban is testet ölthet.

    Ezért a személyi horoszkópban például, a Lilith az anya által, az anyai nagyanya által és általában az anyai ági ősanyák által elfojtott természeti szexuális kiegyenlítődési vágyakkal ellentétes törekvéseket, önkéntelen ambíciókat jelöl. A legtöbb esetben a természeti Vénuszi vágyakkal ellentétes és zavaros sóvárgásokat, illetve azokkal ellentétes komplexusokat: önmutogatási komplexus (exhibicionizmus), öncélú, kielégíthetetlen csábítási komplexus, szemérmeskedési - erényességi komplexus, a partner fölötti szexuális hatalom-gyakorlási mánia (vagy éppenséggel az egyszerű hatalmi mánia), a különböző impotenciához és frigiditáshoz vezető, illetve az orgazmus-készség elmaradását előidéző pszichés blokációkat. Ilyenek még pl., a hideg, érzelmek nélküli kéjelgési vágyak, a megtermékenyüléstől való irracionális félelem is. A Lilith által okozott csillapíthatatlan szexuális étvágy, aminek a kielégítésével ideig - óráig egy - egy különösebb szexuális képességekkel és vonzerővel rendelkező partner magához tud kötni egy - egy a saját Lilithje által jelzett, szexuálisan rendkívüli befolyásolható személyt, nem kell összetévesztenünk a szerelmi érzésekkel. E miatt az összetévesztés miatt, utólag nagyon sokan csalódnak, akik úgy képzelik, hogy a szexuális partnerük “rendkívüli” szenvedélyességét és az általuk okozott orgazmus miatti öröm - megnyilvánulásait, mind az odaadó szerelem jeleit könyvelhetik el.

     A Lilith mindig a Vénusz által megtestesített határozott, egészséges (Tehát: egész-ségre, egészségülésre, kiegyenlítődésre törekvő!) természetes szexuális vágyak megnyilvánulása alatt megbúvó zavaros vágyakozást, illetve vonzóan-taszító érzést jelöl valami új és ismeretlen szexuális élménnyel szemben. Olyan ismeretlen rendkívüli élményekkel szembeni borzongást, ami megváltoztathat, illetve összezavarhat az ember természetében és az ember életében - sorsában minden pozitív értelmet, egészséget és általános harmónia - törekvést.

   Ez, a kaotikus élvezetre-vágyakozó őserő jelenik meg elsődlegesen a csecsemőkben is és ennek a hatására válnak zsarnokian követelőzőkké, amikor nem éhség- és szomjúság csillapítás céljából akarják órákig és lehetőleg napokig az anyjuk mellét a szájukban tartani és ez által is (egyszerre) az anya-testét a maguké mellett tartani. A Lilith - hatása természetesen azt követően is jelentkezik, hogy a babák megtanulják azt, hogy az anya személye és annak a melle, nem lehet az ők élvezete tárgya, és más formában, zsönge gyermekkorban is jelentkezik, és egyesek számára már a kamaszkor során észveszejtően felerősödő, ködös és homályos (irracionális), kéjesen borzongató szexuális fantazmagóriák és az öntudatlan szexuális vágy-állapotok utáni izgatott sóvárgások ősi oka bennünk. Ez “az édes izgalomra”, az ismeretlen kéjre való sóvár vágyakozás. Ez, a “minden jónak (stabilnak, világos és egyértelmű érzésnek, állapotnak, helyzetnek) az elrontó” oka.

 

     A Lilith által létrehozott, általában csak a bizsergető másállapot izgalmáért való zavaros és határozatlan szexuális sóvárgást nem kell összetévesztenünk a Vénuszi őserő által megtestesített, a konkrét személyekhez kapcsolódó, egészséges szexuális - szerelmi harmónia - törekvésekkel és a Lilith által okozott “hasadt állapot” helyreállítására irányuló, szintén önkéntelen, a szerelmi és szexuális kiegyenlítődésen keresztül elérhető, természetes harmónia- vággyal. A kettő nem csak hogy nem ugyanaz, hanem ellentétes is egymással, ezért pontosan az egészséges párkapcsolat zavartalansága és az általános lelki-szellemi zavartalanság megértése és megőrzése miatt döntő fontossággal bír a két különböző irányba ható, de látszatra azonos érzéseket keltő erő belső és tudatos megkülönböztetése.

    Igazából e két ellentétes “ösztönös” késztetés összetévesztése az igazi oka, nem csak minden “szerelmi csalódásnak”, szexuális, vagy párkapcsolati zavarnak, szerelmi krízisnek és az általános szerelmi - szexuális kielégületlenségnek: az un. szerelmi “boldogtalanságnak”, hanem ez az összetévesztés az igazi - spirituális oka, a nemi betegségeknek is, egészen az AIDS-ig elmenően. A Vénusz a Lilith által kiprovokált abszolút teremtési aktus során keletkező négy ősi alapelem harmonikus kiegyenlítődésre való törekvésének az őserejét testesíti meg és azáltal válik a (harmonikus) szerelem és a szexualitás erejévé, hogy a négy őselem közül kettő maszkulin jellegű (a tűz és a levegő) és kettő feminin jellegű (a víz és a föld elemek). A Vénuszi szexualitás, illetve a Vénuszi szexuális törekvések tehát az őselemek harmonikus egyesülésére való törekvésének a következménye, miközben a Lilith ereje az egység állapot (abszolútum) megbontására és a hamis kiegyenlítődés irányába hat. Ezért például teljesen hibás a nemi betegségeknek a “Venerikus” betegségek gyűjtő nevén való szerepletetése, mert nem a Vénusz hatása következtében jönnek létre, hanem a Lilith erős hatásának, illetve a Lilith hatása alatt túlzásba vitt, pusztán testi (ezért hamis és öncélú) kiegyenlítődési hajszának, a harmónia-ellenes és nyugalom helyett mindössze újabb izgalmat okozó, élvezethajhászás következtében.


 III. A Lilith az asztrológiában, illetve a sorsképletekben

 

 

   Azok a személyek, akiknek a sorsképletében (horoszkópjában) a Lilith valamelyik tűz- vagy vízjegybe esik, vagy ha az I. és a X. házba, de akkor is, ha együtt áll a Nappal, a Vénusszal, vagy a Marssal, a szokásostól eltérő szexuális vonzerőt gyakorolnak a másik nem tagjaira. Amennyiben ezt korán észreveszik, öncélúan visszaélnek ezzel a rendkívüli szexuális vonzerejükkel és azoknak a hozzuk hasonlatos karmával rendelkező, ellentétes nemű személyek manipulálására, a csábításra: szexuális uralásra és kihasználására fordítják akiket ez a negatív misztikus csáberő erősen vonz. De ez által, a "vissza-élés" által, nagyon könnyen ők is, egy életre a rabjává (szex-mániássá) válnak az öncélú másságra való vágyakozásaiknak, ahelyett, hogy megszabadulnának azoktól. Vagyis ahelyett, hogy az illető konstelláció által megtestesített spirituális erőtérrel, vagy a Lilitjükkel együtt álló bolygó által megtestesített őserővel való harmóniába kerülési képességekké változtatnák a zavaros és együgyű szenvedélyüket.

     Például az I. házban álló Lilith szerelmi-szexuális bűbájos magnetikus vonzerőt, öntudatlanul és önkéntelenül, a személy tudatán és akaratán kívül és sokszor annak ellenére ható csáberőt ad, de ez a külvilágra gyakorolt vonzás negatív gyökerű, ami akkor veszélyes a “tulajdonosra” nézve, ha nincsenek igazi emberi - spirituális értékei, illetve, ha nincs tisztába azokkal és a saját személye (emberi - spirituális!) értékeivel. A szülött számára korai kamasz korától idősebb koráig a legnehezebb probléma az önkéntelen és rejtett sóvárgások formájában jelentkező szexualitás lesz, mivel ezzel a számára is rejtett, rendkívüli szexuális vonzerőben, önkéntelen csábító erőben) jelentkező tulajdonságával ha akaratlanul is, de folytonosan .provokálja a külvilágot, különösen az ellentétes nemű személyeket. A Lilithnek ez a pozíciója arra utal, hogy a szülött a rejtett személyiségtudatát kell kifejlesztenie és tudattalan lelki tartalmait kell a felszínre hozva megismernie. Fel kell oldania belső ellentmondásait a rejtett, gátlások alá szorított, vagy egyesek számára - akik szintén ilyen jellegű problémákkal - küszködnek, botrányosnak ítélt szexualitásának a nyílt, tudatos és spirituálisan ellenőrzött megélése által.

   Élete első felében, fél és szorong saját szexuális vágyaitól, ösztöneitől, ilyen jellegű képzelgéseitől, valamint saját erotikus késztetéseitől, reflexeitől, elfojtván azokat, vagy menekül az olyan "romantikus" és nyílt helyzetektől, ahol ezek a vágyak felszínre törhetnének, esetleg szabadon megnyilvánulhatnának. De ugyanúgy lehetséges, hogy önkéntelenül állandóan csak ezzel foglalkozik, vagyis, többnyire ilyen jellegű gondolatok és képzelgések foglalkoztatják, innen indul ki és ide tér vissza minden életkérdésben. Ez részben a fentiekben leírtak miatt van és részben azért, mert az olyan ellentétes nemű személyek, akik abban a jegyben (azonos) születtek, vagy akik ellentétes jegyben születtek, mint ahol neki a Lilithje áll, valamint azok is, akik az ő Ascendensével azonos, vagy ellentétes jegyben születtek, vagy az ő Ascendensével (és Lilithjével) ellentétes jegyben álló Sárkányfarokkal, vagy Ascendenssel rendelkező személyek, ellenállhatatlanul vonzódnak hozzá és a legtöbb esetben ellenállhatatlan vonzerőt gyakorolnak reá és ugyanakkor azok is önkéntelenül sóvárognak arra, hogy azonnali szexuális kapcsolatba kerüljenek vele, esetleg még annak ellenére is, hogy a szülött emberi, vagy spirituális szempontból nem értékeli őket és nem tekinti azokat potenciális partnerének (lehetséges méltó társnak).

    Másik vetülete a Lilith e provokáló házhelyzetének az, hogy a személy önkéntelenül, vagy tudatosan, de állandóan csábítja az ellentétes nemű személyeket és minden cselekedete, gesztusa, esetleg még szavai is alá vannak vetve ennek az öncélú csábítási (szereplési, figyelem felvonási) késztetésnek. Ezt egyes személyek "készpénznek" veszik és szélsőséges esetekben a botrányig, vagy a nemi erőszakoskodásig is elmenő kellemetlen helyzetekbe hozhatják a szülöttet.

   De mindez csak a jele annak, hogy a Lilith az I. házban van és "működik". Az igazi probléma az - habár az előbbi hatásának is nagyon sokan lépre mennek és becsapódnak (huzamosan ámítják magukat az ő "különleges" lényük értékes mivoltának tévképzetével, ami nehezíti és gátolja az újjászületésre való hajlandóság létrejöttét és felszínre kerülését) -, hogy az illető személynek a külvilággal való kapcsolata folyamatosan zavart - zavaros, homályos, félreértett (személyét, alaptermészetét és szándékait félre értik) és félre értékelt olyan értelemben, hogy mikor alulértékelt, mikor felülértékelt, vagyis, hogy sem a külvilág nem igazodik el ab ovo helyesen az illető személyen, sem a személy nem képes helyesen eligazodni a külvilágban és ezáltal saját magában. Ugyanis, a hatás - visszahatás törvénye alapján, a külvilág "elemei" (a modern ember esetében pl. az utcai járókelők, a bolti eladók, a hivatalnokok, a vonatkalauzok, más körülmények között vele szembekerülő személyek, de a távolabbi ismerősök is, stb.) folyamatosan hamis információkat tükröznek vissza számára, hamisan tükrözik őt.

   És mindez azért van, mert az anyai ági ősök, főként a nagymama, a dédnagymama vagy az üknagyanya, de lehetséges, hogy az anya is, valamiféle kábulatban - önértékelési zavarban (saját személyükre vonatkozóan hamis benyomásban) éltek és most az illető személynek  - és ez a legfontosabb! - az az első rendű feladata, hogy a (saját személyére vonatkozó) éberségét maximálisra növelje - művelje, illetve az, hogy megtanuljon helyesen olvasni (és saját személyét imigyen felmérni - megismerni) a külvilág szimbolikus jelzéseiből. Ez utóbbi helyett választják sajnos az érzékenyebb személyek, olyankor, amikor a sok hamis tükröződésből elegük van, jobb híján, az alkoholt, vagy a kábítószert mivel nincs olyan megbízható és használható információs-rendszer (pl. az asztrológia) a birtokukban, amely segíthetne a külvilág jelzéseinek a helyes értelmezésében.

   Amennyiben tudatosítja ezt a problémáját és megérti azt, hogy (azon túl, hogy mindez az ő édesanyjának a szülött fogantatása előtti szellemi tevékenységéből, rejtett vágyakozásából származott az ő természetébe, ösztönös tulajdonságaiba), e problémás alaphelyzet által, neki, a szülöttnek kell megismernie valamit, ami a szexualitás rejtett motivációival kapcsolatos, feloldhatja  és meghaladhatja ezt, a sok esetben szorongásos félelmeket, kellemetlen, vagy  drámai élethelyzeteket, vagy saját emberi természetének az elutasítását  megvetését is okozó mentális (karmikus) programot. Életfeladata, hogy a tudatosítás és a nyílt felvállalás segítségével gazdagabbá tegye személyiségét és probléma okozó hatásait feloldja, anélkül, hogy a környezetét (vagy esetleg az édesanyját) okolja a személyes, Lilith nevű abszolút erő által okozott konfliktusai, kényelmetlen helyzetei miatt.

    Sokan, nem akarnak a saját Lilithjük  természetéről tudomást szerezni és nem akarják elfogadni azt a tényt, hogy az életük párjában is pont olyan mértékben és épp annyira természetesen, tehát a teremtés ősi okától fogva, jogosan van jelen ez a más személyekkel való szexuális kapcsolatra való vágyakozásban jelentkező ős-sóvárgás mint őbennük. Félünk egymásnak ettől a sötét, mindig homályban maradó, kiszámíthatatlan és ellenőrizhetetlen lényétől és vagy ignoráljuk, vagy megpróbáljuk eltaposni. A legtöbb férfi, ezt a problémát úgy véli elintézni, hogy miközben olyan nőt szeretne élettársul kapni, akiben nincsenek efféle “szajha - hajlamok”, nem csak hogy felmenti magát, de természetesnek is veszi, hogy neki nagyon sokszor “máson jár az esze és a keze”.

   Sem a Lilith hatásától való ösztönös félelem, sem a Lilith-nek a dogmatikus erkölcsi uralása, de az ignorálása sem vezethet párkapcsolati harmóniához, mert minden uralási, ellenőrzési - vagy elfojtási kísérlet, csakúgy mint a nem számolás a Lilith-nek a társunk személyében való jelenlétével, féltékenységhez, a meghittség és a derű elvesztéséhez, majd a kapcsolat lelki-szellemi felmorzsolódásához vezet. E probléma feloldásában nem segít csak a teljes nyitottság és a teljes őszinteség, valamint annak az elfogadása, hogy a párunknak is normálisan a természetéhez tartozik a más, ellentétes nemű személyekkel való, önkéntelen szexuális közösülési vágya. Hiszen nem létezik Lilith nélküli horoszkóp! Ha ezt sikerült elfogadni és az adott feszültségeket néven nevezni, vagyis a különféle rejtett, titkolt és szégyellt szexuális vágyak természetét a személyi képletben álló Lilith helyzetének a vizsgálatával megnevezni, már csak az marad hátra, hogy eldöntsük: a folytonos zavartságot, a személyi szétszóródást, a határozatlan sokszerűséget és az ezzel járó kábult életet válasszuk-e, vagy a választott párunkkal történő egységesülést és kiegyenlítődést?

   Ez, az önmagunknak és az egymásnak feltett kérdésre adandó őszinte válaszunk fogja meghatározni a kapcsolatunk természetét, minőségét és kimenetelét. Ajánlatos nem sietni ezzel az életbe vágó válasszal annak érdekében, hogy az minél őszintébb és határozottabb lehessen. A kérdésnek az elköteleződés szerinti megválaszolása esetében is, hosszú évekig tart, amíg egy különösen aktív Lilith esetében, a kivédhetetlen és elfojthatatlan sóvárgás nem zavarja már a lelki világunkat és az élettársi (házastársi) szexuális viszonyunkat.     

   A pszichológia figyelmeztet arra, hogy a zavaros: homályos és tisztázatlan (vigyázat: nem a tisztátalan!) vágyaim és a zaklatott lelki állapotaim (ambícióim miatt is feszült és félelmeim miatt is szorongásos) által befolyásolt, akaratomtól függetlenül működő képzeletemmel olyan eseményeket és helyzeteket is beidézek az életembe, amelyeket nem szívesen viselek! Ezért arra kell törekednem, hogy a személyi horoszkópom segítségével jól megnevezve és meghatározva a bennem levő, önkéntelen hamis információ-áramoltatási késztetéseket, azokat leleplezve semlegesítsem (feloldjam és megelőzzem negatív hatásaikat). Hihetetlenül nagy ereje van ennek a természeti világot és a mi képzeletünket is működtető egyetemes sóvárgásnak. Ezt az ősi hiány- információ állapotot, az ős-szomjúságot, egyes nyugati gondolkozók és keleti misztikusok összetévesztik magával az Ősi létforrással: az abszolútummal és azt állítják, hogy Isten az abszolút Semmi. Azt, hogy Isten maga a Meghatározhatatlan Semmi, annyira komolyan vették még Pascal idején, hogy amikor a tudósok a légüres tér létrehozásával kezdtek foglalkozni és azzal kísérleteket végezni, a Klérus tiltakozott e szentségtörő eljárások ellen, azt állítván, hogy ez magának az Istennek a megbecstelenítése. Nem tudták ugyanis, hogy a légmentesített tér még nem egyenlő állapot a semmi állapotával, ami egyébként sem létezik sem a fizikai valóságban, sem a metafizikai realitásban.

    Annak függvényében, hogy a Lilith milyen napjegyben és milyen horoszkópházban van és hogy milyen fényszögeket kap a bolygóktól, olyan, egyesek által a tudattalan mélyére süllyesztett, mások által “botrányosan” felvállalt, szexuális tulajdonságokra és öncélú és homályos élvezet-vágyakra következtethetünk, amelyek bizonyos esetekben jóval meghaladják a normális és a természetesség határait. De ez a legkevesebb információ, amivel egy asztrológus a Lilith vizsgálatával segítséget nyújthat pl. egy fiatal házaspárnak, hiszen a szélsőséges és a rendkívüli esetek csak a jéghegynek a csúcsát képezik. Az ilyen csapongó természetű személyek, akiket “a vérük hajt” bele mindenfajta furcsa élethelyzetbe és szélsőséges élményszerzési lehetőségbe, nem is fordulnak asztrológushoz, mivel a tudatosság nélkül megélt, zavaros és riasztó tapasztalataik, illetve a természettudomány által normálisnak nevezett deviáns természetük észlelésekor, az a tévképzetük erősödik inkább, hogy ők képtelenek a pozitív szexuális mentalitás- változtatásra, sőt: a liberális homoszexuális ideológia szerint nem is kell a szélsőséges Lilith-karmájuk által befolyásolt természetüket megváltoztatni. De, amint említettem már, az ilyen személyek nem is keresik a spirituális kiegyenlítődési lehetőségeket és inkább a jósolgató asztrológusokat keresik fel mint a kauzális asztrológia művelőit.

   A gyakorlatban tehát, ritkán találkozunk kirívóan szélsőséges esetekkel és a legtöbb esetben olyan tudattalan szexuális vágyak és problémák kerülnek felszínre és kapják meg igazi nevüket, amelyeknek a fel nem fedése és nem tudatosítása menthetetlenül a párkapcsolat megromlásához és a megfelelő szexuális - pszichikai problémák elvastagodásához, megkérgesedéséhez vezetnek, minden gyógyszeres terápia ellenére.  A Rákban álló Lilith - el rendelkező nők esetében, ritkán, de a hétköznapitól eltérően erős és önkéntelen megtermékenyülési vágyat jelez, de manapság inkább annak szöges ellentétét: az un. teherbeeséstől való irracionális félelmeket jelez, minden különösebb (esztétikai, intellektuális, szexuális vonzerő, stb.) körülménytől (A férfi esztétikai állapotától, vagy szexuális vonzerejétől) függetlenül.

De főképpen jelzi még az otthon- és családalapítástól való irracionális félelmeket is, vagyis a magzatfoganástól, a várandóságtól és a szüléstől, valamint a gyermek-gondozástól való irracionális félelmeket, azok tudattalanul spontán elutasítását, és sokszor kétségbeesett elhárítási vágyát, vagy, amennyiben az illető személy még kora ifjúságában anyává vált és családot alapított, akkor a gyermektől, gyermekektől és férjtől, vagyis az egész családtól való titkos megszabadulási vágyakat, illetve a családtagokkal szembeni, és főként az őt megtermékenyítő férjjel szembeni, rejtett gyűlölködési és neheztelési hajlamokat, ilyen jellegű pszichés zavarokat, otthon- és családelhagyási késztetéseket. Sőt: a Jupiterrel, vagy a Neptunusszal együtt állva, jelzi a családdal szembeni bűnözési, de legalább is a családtagok megcsalására, becsapására és az egész család átverésére, szétzüllesztésére, vagy más családok szétbontására irányuló, de mindenképpen családi immoralitásra vonatkozó ösztönös késztetéseket. A Rák - Lilith-el rendelkező férfiak minden meglátott nőt meg szeretnének termékenyíteni öntudatlanul, illetve irracionálisan rettegnek attól, hogy minden nő azonnal “lebubázik” és nem kért felelősséget akar varrni a nyakukba ha szeretkeznének. A Skorpióban álló Lilith - el rendelkező személyek félnek “elfogadni” minden komolyabb párkapcsolati kihívást (szerelmet), mert a tisztító drámai katarzis lehetőségét sejtik benne és azt sem bánják, ha a környezetük szajhaként ítéli meg őket, csak hogy a szerelmet ne kelljen komolyan venniük. Persze, azért néha mégis kénytelenek komolyan venni és akkor még nagyobb a baj, mert a drámai átéléstől való félelmük miatt nem képesek odafigyelni az őszinte szerelem tisztító erejére. A Halakban álló Lilith esetében, férfiak és nők egyaránt, ártatlan áldozatok szeretnének lenni önkéntelenül (lelki és fizikai mazochizmus) és egyben félnek is ettől. Ők azok, akiket a más nemű személyek unos- untalanul meggyaláznak és “eltaposnak”. Ha ez valamiért nem történhet meg (fizikai alkat, társadalmi pozíció, stb.), akkor a szado - mazochista szolgáltatásokat veszik igénybe. Mivel az áldozattá válástól félnek is titokban és nem merik őszintén odaadni magukat a szerelemnek, a legtöbb esetben kábítószerezés, de legalábbis alkoholizmus lesz a probléma következménye. Ez utóbbira a szeretet- szomjuk (egységélmény) kielégítésére van szükségük, pontosabban a szeretet - hiány “betömésére.” Nem értik meg, hogy amennyiben ők nem mernek teljes odaadással szeretni, őket sem szeretheti senki igazán. Az öncélú szexualitást gyakorló és az anyagi értékrendet követő civilizációban a Lilith áldozatainak a száma rohamosan növekedik.

    Amennyiben ezt, a bennünk mindent összezavaró, állandóan a más személyre - állapotra és ezáltal még az igazi párjukat megtaláló személyeknek a szexuális képzeletét is állandóan kísértő és zaklató Lilith- nek a hatását képzeletben hozzáadjuk az asztrológiai képletünkből kiolvasható egyes negatív tulajdonságainkkal: az önkéntelen félrevezetésre: hazudozásra, árulásra, csalásra és öncsalásra való hajlamainkkal, az öncélú kalandra, vagy a kényelemre való törekvéseinkkel, vágyakozásainkkal, a röghöz kötött és “ésszerű” spekulálásra való hajlamainkkal, a hamis egységesülésre (részleges, alacsonyszintű és zavaros: érzelmes), lelki kábulatra, misztikus és irracionális káprázatra, homályos fantáziálásra és támolygásra való késztetéseinkkel, a hamis felelősség- érzetünkkel ( gátlásosság, aggodalmaskodás, sajnálkozás, stb.) és a minden változást elutasító biztonság- vágyunkkal, nem kell csodálkozzunk azon, hogy annyi szerencsétlenséget és nyomorúságot előidéző tettet hajtunk végre nap mint nap egy párkapcsolatban. Ne gondoljunk másra, csak arra, hogy egy olyan személy aki még nem alakított ki a maga számára egy jól működő hibabelátási készséget és önleleplezési képességet, mennyit hazudik napjában magának arról, hogy ő miért kell ezt és azt megtegye, miközben a Lilith által megtestesített másra való sóvárgás, a más nemű személyekkel való, öncélú szexuális egyesülési - egységesülési vágy mozgatja őt majd minden tettében és gondolatában.

   A Lilith által jelölt szexuális perverziókra való hajlamokat, hiába fojtjuk el magunkban és hiába ítéljük másoknál el és hiába büntetjük meg egymást a szörnyű tettek elkövetése után. Ezeket a hajlamokat nem büntetni és lefojtani kell, hanem a tudatosítás segítségével dekonspirálni, és feloldani.  És persze, a veszélyes helyzetek” tudatos elkerülésével elkerülni e hajlamok felerősödését. Én is megharagudtam az első horoszkópom elkészítőjére. Ma, ennek a kis figyelmeztetésnek köszönhetem, hogy “tiszta szívű” személy tudok lenni, mert tudom, hogy mindaz a “tisztátalan ötlet”, ami ködös fantáziámban néha felüti a fejét néha, a valóságban soha nem fog megtörténni.
   Amennyiben tehát tudomásul vettük és elfogadtuk azt a tényt, hogy életünk párjában épp annyira jogosan fejti ki kísértő hatását a Lilith, mint bennünk és ennek tudatában pozitívan válaszoljuk meg azt a kérdést, hogy meg akarunk-e tenni minden szükséges erőfeszítést annak érdekében, hogy együtt maradjunk és ketten, együtt (tehát nem másokkal külön - külön) megkíséreljük az egységesülés misztériumát megvalósítani, ennek a határozott válasznak nem lehet más eredménye, mint a páros kapcsolatunk egységének az összes dimenziók szintjén történő megszilárdulása.  Azáltal, hogy a két ember ezt az összehangoltságot eléri (vagyis a közös öröm-élmény érdekében történő nagyobb egymásra-figyelést és segítségnyújtást tudatosan és becsvágy mentesen gyakorolja), az a szeretet-áramlás is létrejön gyakorlatilag, amelyben és amely által spirituális szinten is tudatosodik mindkét félben az, hogy az élettársa, az ő szabad akaratból választott  szellemi társa. Az, hogy akárcsak ő, a társa is a test-lélek-szellem egységét megtestesítő spirituális és kauzális lény - Még akkor is, ha az övéhez hasonló, vagy az övénél erősebb, önkéntelen “szajháskodási” késztetésekkel rendelkezik! - és nem csak egy "hús-vér ember", akiknek a testével való szexuális kapcsolat gyönyört szerez az ő teste számára.

    A párkapcsolati (szerelmi - szexuális) zavarokat okozó vetületén túl és azzal együtt, elsősorban spirituális rendeltetési szempontból jelentős a Lilit által okozott problémák (karmikus életfeladatok) természetének az ismerete. Ugyanis a legtöbb vallás és spirituális iskola - mozgalom, a Teremtőtől: az “Istentől” idegen erőnek (a legtöbb esetben: Sátánnak) tulajdonítja a Lilith által okozott természeti, személyi és társadalmi zavarokat és feszültségeket. Különböző fegyelmezési - aszketikus - gyakorlatokkal és (veszélyes) misztikus - mágikus praktikákkal le akarja azokat győzni, ki szeretné iktatni a Lilith hatását, ahelyett, hogy beismerve és megismerve a személy szerinti működési mechanizmusokat, feloldani, kreatív kiegyenlítődési - megváltódási képességgé alakítani. Ezért nevetséges minden olyan jellegű kijelentés például, amit a Jóga gyakorlói szoktak hangoztatni, és ami szerint “Nekem már nincs szükségem a horoszkópom megismerésére, mert a spirituális útra való lépésemmel meghaladtam a horoszkópomból kiolvasható összes meghatározottságaimat és “ELÉGETTEM A KARMÁMAT.” Ennél már csak az a, materialista oldalról jövő magabiztos kijelentés nevetségesebb, hogy "Nekem nincs is aurám és nincsenek csakráim sem." Persze, betegségei azért még vannak… . 
    A fenti magatartásnál tehát sokkal egészségesebb a Lilithnek a horoszkóp-pozícióját (a Liliith jegy- és házhelyzetét) megismerni és azt az életterületet, amelyre az a horoszkópház utal, ahol a személyes Lilithünk áll, nagyon óvatosan, maximálisan éberen figyelni és kezelni. Annak minden belső és külső negatív megjelenési formájától óvakodni, nem hagyni magunknak, hogy az ennek az életterületnek a jellegzetes problémáiba különösebben beleéljük magunkat, mert ezeken a területeken nincs ahogy tisztán lássuk, nem vagyunk képesek józanul megítélni azt, hogy hol és kinél van az igazság. Sőt általában pontosan az ellenkezőjét látjuk mindannak, ami spirituális és kauzális szempontból értékes, értelmes és valóságos (tény). Asztrológiai zsargonra egyszerűsítve, úgy is mondatjuk, hogy a személyi horoszkópban a Lilith teljesen átalakítja annak a jegynek és annak a háznak az erőterét, amelyben található, annak a leg zavarosabb és leg károsabb negatív megnyilvánulási formáira, vagy éppenséggel a szöges (negatív!) ellentétére. Nem csak mások által vagyunk félelmetesen könnyen becsaphatók és félrevezethetőek azokban az életkörökben és azoknak az ősideáknak az eszme rendszerei szintjén, ahol a Lilith jelentkezik a horoszkópunkban (személyiségünkben), hanem elsősorban önmagunkat vezetjük félre a legmagasabb tudatossági szinteken és a legnaivabb módon. Mindaddig, amíg elsősorban a saját Lilithez kötődő téveszméinket és rögeszméinket, a saját önfélrevezetési késztetéseinket és e késztéseknek megfelelő gondolkozási képleteket fel nem ismerjük és folytonosan leleplezve fel nem oszlatjuk, az illető eszmerendszerekre és gyakorlati életkörökre jellemző betegségeket, és zavaros sorshelyzeteket is folyamatosan létrehozzuk.

    A Lilith Teremtés-provokáló, Teremtés-kényszerítő őserő abszolút létének (Abszolút mivoltának) a megértése után, jobban meg lehet érteni a Lilith által megzavart Abszolútumból eredő, az abszolút-rend helyreállításának a szükségében gyökerező, és az Abszolútumból kiváló - abból megszülető Teremtő létrejöttét, és így a Teremtés igazi, "rend-helyreállítási" - okát és funkcióját: a rendeltetését és a teremtés un. "működési mechanizmusát". Ez által felfedhető minden pozitívan, vagy negatívan, de mindenképpen a sorsunkra és az egészségünkre (mágikusan!) ható és visszaható (Vallásos és nem-vallásos!) HITNEK A RACIONÁLIS ÉS LOGIKUS ALAPJA ÉS OKA. Az tehát, hogy a teremtés és az életünk eredeti oka és funkciója egyetemesen pozitív, csak mi látjuk azt néha negatívnak, mikor azért mert zavaros és kilátástalan helyzetbe kerültünk a saját Lilithünk és a Világ Lilithjének a közös hatása következtében, mikor éppen amiatt, hogy nem tudjuk kielégíteni azokat a Lilit-sóvárgásainkat, amelyeket nem, hogy nem is kell kielégítenünk, hanem át kell változtatnunk a Lilith- sóvárgással ellentétes, pozitív tulajdonságokká.

   A Lilith megértése és leírása által, az Erdélyi Hamvas Béla Baráti Társaság tagjaival együtt, felfedeztem tehát a hosszú évezredeken keresztül a "beavatott" bölcsek, misztikus próféták és vallásalapító szentek által MINDÖSSZE RÉSZBEN SEJTETT, de teljességében soha senki által meg nem talált - legalábbis eddig még fel nem fedett - METAFIZIKAI KIINDULÓPONTOT ÉS LÉT-ALAPOT: AZ EGYETEMES TEREMTÉS ŐSI SZÜKSÉGÉT és FUNKCIÓJÁT!  Vagyis, a LÉTNEK ÉS AZ ÉLETNEK A EREDETI RENDELTETÉSÉT (értelmét) és CÉLJÁT. Azt, a hétköznapi életünkre és egészségünkre és sorsunkra pozitívan visszaható "MÁGIKUS" ősigazságot, amelynek a tudatában és birtokában például, orvosok és bábák nélkül, rövid időben, könnyen és igen kevés fájdalommal szülte meg gyermekeinket a feleségem.

    A Lilith megértésének a legfontosabb eredménye viszont az emberi léleknek (spirituális és kauzális struktúrának) a mélyrétegeiben rejlő, családi vonalon az anyai ágon öröklődő, vagyis anyáról leányra és fiúra szálló (az unokáknak anyai ágon átadott) spirituális tévképzeteknek az egyéni karakteri tulajdonságokként, vagyis jellegzetes negatív meghatározódásként átadott szellemi örökség-csomagjainak: az anyai ági családi életfeladat-öröklődésnek a felfedezése és a személyi horoszkópok kauzális értelmezése által történő kimutatási lehetőségének a felfedezése. Vagyis az egyéni KARMa igazi, gyakorlatilag is kimutatható eredetének, valamint az asztrológiai (horoszkóp szintű) kideríthetőségének és kimutathatóságának a felfedezése. Ezek a születésünkkor már az auránkban rejlő, negatív szellemi program-rendszerek lehetnek például irracionális félelmek, vagy természetellenes ambíciók, személy- és személyiség-ellenes, vagy gyermek- magzat és életellenes késztetések, irracionális rombolási és önrombolási, büntetési és önbüntetési, öncsonkítási és öngyilkossági késztetések (önkéntelen és öntudatlan rejtett agresszivitásnak a), vagy szexuális devianciáknak is szellemi okai. Ezernyi személyi horoszkóp elkészítése és megbeszélése (visszaigazolódása) után bebizonyosodott például, hogy azon személyeknek, akiknek a horoszkópjában a Nap, a Hold, a Mars, a Szaturnusz és a Plútó közül minimum három bolygó diszharmonikus fényszögben kapcsolódik egymáshoz, az anyai ági ősei, intenzíven átélt életellenes mentális (érzelmi és gondolati) folyamaton mentek keresztül tudatosan, vagy önkéntelenül, éveken át, huzamos neheztelés és szorongás, rejtett (elfojtott) vagy nyílt gyűlölködés, bosszú vágy, vagy nyilt életre-törés (gyilkosság, öngyilkosság, vagy több abortusz) és felelőtlen átkozódás (kiátkozás) formájában. Ezek, a csecsemő korban is az aurában (tudattalan szellemi lényünkben) lappangó rombolási hajlamok, tizennégy éves korunk után már aktiválódnak és a kamasz kor időszakában érzékelhetően jelentkeznek erős depresszió, türelmetlenség, agresszivitás, irracionális félelmek és öngyilkossági késztetések, vagy a felnőtti léttel és az általános emberi életfeladatokkal szembeni averzió (pl. otthon- és családalapítás, gyermekvállalás és gondozás), az ilyen jellegű általános felelősségeknek az önkéntelen és öntudatlan elutasítása, kikerülésére való öntudatlan törekvések formájában. A racionális logikánk számára érzékelhetetlen (manipulatív) hatásukat azonban leginkább, a felnőtt korban fejtik ki, amikor civilizált önfegyelmünkkel magunkba fojtjuk ezeknek az imaginációnkat befolyásoló mentális programoknak a külső megnyilvánulási formáit. Annak ellenére ugyanis, hogy ez a civilizált "önfegyelmező" eljárásunk látszólag mindannyiunk megnyugtatására szolgál, az elfojtás a lehető legveszélyesebb eljárás (mentalitás) mind önmagunkra, mind környezetünkre nézve. Ezek, a mélytudattalanunkba vésett, életellenes spirituális gócok, minél ésszerűbb és civilizáltabb gátlások alá helyeződnek, annál rejtettebben és veszélyesebben: követhetetlenül fejtik ki romboló hatásukat a láthatatlan és érzékelhetetlen szellemi-lelki folyamatainkon keresztül.

    Mindannyian manipulálva vagyunk ezek által az anyáktól, vagyis az anyai ági női őseinktől örökölt, azok által a tudattalan képzeleti és gondolati és érzésvilágunk mélyrétegeibe lefojtott és így a generációk közötti tudattalan szellemi öröklődést biztosító spirituális memória révén az utódoknak átadott szellemi csomagok által, vagyis az auránkba kódolt, negatív (pl. sors- és Istenellenes, gyűlölködési - rombolási, vagy éppenséggel önámítási) szellemi programjaink által, miközben úgy képzeljük, hogy az értelem által vezetett szabad akaratunkat gyakorolva, pozitív vágyaink és ésszerű erkölcsi világképünk szerint gondolkozunk, érzünk és cselekszünk. Nem tudjuk, hogy ezek miatt, az anyai ágon öröklött negatív személyi programok rejtett, személyi hatásai miatt, illetve az általuk sugallt negatív, szellemi és lelki mentalitások önkéntelen átélése miatt, betegedünk meg látszólag indokolatlanul és miattuk sodródunk olyan konfliktusokba, nehéz és nem egyszer olyan tragikus kimenetelű helyzetekbe, amelyekbe nem csak hogy nem akartunk, hanem amelyekre még csak soha nem is gondoltunk.

   Ezeknek az örökletes (szellemi) romboló programoknak a felfedezésének és a személyi horoszkópok segítségével történő kimutathatóságának a jelentősége nem is annyira a betegség- és konfliktus okozó szellemi gócoknak a tudatosítás segítségével történő megszüntethetőségében - feloldási lehetőségében áll, hanem a kismamák várandósági időszaka, valamint a születés aktusa közben fellépő veszélyes és sokszor tragikus következményeket okozó szövődmények megelőzési és kiküszöbölési lehetőségében. Mert ugyanúgy, ahogy a horoszkópban észlelt rombolási programok jellegének és hatáskörének az értelmezésével, azoknak az életterületeknek a megnevezésével, ahol ezek megnyilvánulnak, meg lehet előzni a betegségek kialakulását, ugyanúgy a várandóság és a szülés közben fellépő, a nőgyógyászok által a "Soha nem lehet tudni" jellegű, felettébb értelmes indokkal illetett szövődményeket is meg lehet előzni. És, végülis ez a lehetőség a teremtés ős-oka és az egész létünk és életünk rendeltetéséből következő létlogika felfedezésének és megértésének a legnagyobb és a legfőbb gyakorlati jelentősége.

    De e tudásnak a gyakorlati haszna mellett, feltétlenül tudnunk kell azt is, hogy a Lilith erejénél csak a Megváltás, vagyis a spirituális boldogsági-állapot ereje nagyobb. Az egyetemes megváltást nem akadályozhatja meg ugyan senki és semmi, de ugyanakkor az emberiség és az egész földi élet (az ember által felelőtlenül összezavart és beszennyezett természet világa) éppen az emberben uralkodó Lilithnek a befolyása alatt álló, természet-ellenes ideológiák, a hamis boldogság-koncepciók, vagyis az embernek megváltással ellentétes alapállása és tevékenysége miatt szenved. És ebben a (fölösleges!) globális szenvedésben a legszomorúbb éppen az, hogy mindössze azért áll fenn, amiért egyetlen olyan megvilágosodott tudós, pap, vagy politikus, akinek a szava a XXI század elején számítana például, nem ismeri még a Lilith metafizikai és gyakorlati jelentését. És ezért van, hogy ezek, az egyébként jó szándékú és értelmes személyek, a tudatos megváltás helyett, annak az ellenkezőjét, a Lilithet szolgálják, és szolgáltatják: a tudomány-követőkkel, a vallásos hívekkel és választópolgárokkal egyaránt. Persze, teljesen fölöslegesen.    

    Márpedig igen elszántnak kell lenni ahhoz, hogy a Karmánknak a Lilith jellegű részétől, leegyszerűsítve: a belső, személyes Lilith negatív hatásait feloldjuk és meghaladjuk (Mivel eredendően negatív erő, pozitív hatásai nincsenek. Ezért furcsa például az is, hogy egy - egy számítógépes horoszkópkészítő program bejelöli a Lilith pozitív fényszögeit is. Talán már a Lilith hatásaira is jósolgatnak a Lilith lényegét nem ismerő, és ezért annak a hatása alatt álló asztrológusok? Hát lehet-e csodálkozni a politikusokon és lehet-e haragudni rájuk ezek után?), amikor a környező világ, sőt a családi környezetünk tagjai is a kauzális és spirituális önámítási: kábulási - szédülési, illetve mások kábítási és szédítési lehetőségeinek logikája szerint, Hamvas Béla szavaival: a létrontás logikája szerint, vagyis a Megváltás logikájával ellentétesen gondolkozik. És, amint azt a fentiekben láthattuk, ebben a Megváltással szembeni logikában, az öncélú böjtölés, vagy más formái az aszkézisnek és az öngyötrésnek (pl. öngyalázás, önbüntetés, stb.) éppen úgy bele taroznak, mint a legvadabb kapitalista, vagy szocialista világiság, a radikális kegyetlenség és a liberális dekadencia összes formái. Annak tehát, akinek elege volt ezekből a korházak intenzív, vagy öreg-elfektető osztályain végződő, szédelgési létformákból, nagyon éberré kell válnia, amennyiben nem akarja a Lilith egyik hatását és személyes megnyilvánulási formáját, annak mindössze az ugyanannyit érő, ellentétében megélni és folytatni. És az éberség itt az a kulcsszó, amely a megváltáshoz vezet, ami azt lehetővé teszi. Az éberség a Megváltás eszköze és a teljes és legfőbb éberség elérése, a Megváltás célja is ugyanakkor! Ahogy Hamvas Béla írja: az éberség a Véda, és a Véda tudása az Atman tudása.

     A Lilith megismerése tehát a Lilith- állapotnak az ellentétéhez: az éberség megszerzéséhez és fokozásához kell, hogy vezessen, mivel csakis spirituálisan éber állapotban vagyunk képesek a tényleges és a teljes kiegyenlítődésre, a bennünk levő teremtési őserők egységének a megvalósítására, a Jin és a Jang külső és belső egységére és életfeladatainknak az egészségben és boldogságban történő beteljesítése: az abszolút létnek a földi átélése után, a abszolútummal való egységesülésre, az abszolútumba való visszaolvadásra. Ahhoz viszont, hogy mindez realizált realitás legyen és ne misztikus fantazmagória, elszántan kell akarni éberré válni, ébernek lenni és éber maradni, vagyis normálisnak és természetesnek lenni, tudván azt, hogy az absztinencia, a böjt, az aszkézis és a szüzességi fogadalom, mindössze erőszakolt józansághoz vezethet, de spirituális éberséghez semmiképpen. Mert minél inkább el akarok fojtani valamilyen belső késztetést, és nem számolok az elfojtásnak a visszaható hatásával és a befolyásával, annál biztosabb, hogy nem a megváltással egy irányban, hanem azzal ellentétesen haladok: vissza- élek, rosszul - járok, ahogy a magyar nyelv logikája is mondja.

Hamvas szavaival: Amennyiben egy kis férget fedezek fel a lelkemben (vágyaimban, visszatérő képzeletvilágomban), nem az a helyes tett, ha visszanyomom a sötét lyukba, ahonnan előjött, mert ott, a sötétség erőit magába szívva hétfejű sárkánnyá változik, kitör és elnyel engem. Amennyiben viszont felemelem, és a fénybe tartom, akkor vagy elég a fény erejétől, vagy megtisztul és a barátommá - segítő társammá (pozitív képességemé) változik.

    Emlékezzünk arra, hogy a teremtés előtti állapotában az Abszolútum is megpróbálja elnyomni a Lilithet, de az eredmény még rosszabb és ahelyett, hogy a rossz-létet okozó kaotikus örvénylés megszűnne, a bőszült abszolút haraggal, az Isten haragja állapota megjelenésével tetőződik. A megoldás tehát nem az elfojtás, hanem a fénnyel (értelemmel) átvilágított és feltöltött kiengedés (a materializáció) és a kiegyenlítődési próbatételekben (a tűzpróbában: a gyakorlatban és a harcban) való megmérettetés, megtisztítás és integrálás. Mindennek helye van a teremtésben de ez a hely a megváltás - kiegyenlítődés logikája szerint alakul és rendelődik ki minden, és mindenki számára, de vigyázat: nem a hamis kiegyenlítődés logikája szerint! Asztrológusi és a létfolyamatok logikáját éberen figyelő magánemberi tapasztalatom az, hogy a tragikus és váratlan sors-visszahatások nem az általános agresszivitás mellett, esetleg a kegyetlenség ódiumát is felvállaló személyeket érik, hanem azokat a személyeket, akik a képzeleti agresszivitás mellett, a hamis kiegyenlítődési formáknak (pl. a "megható" szentimentális magatartásnak) a kiemelt megtestesülései, mint amilyen például az angol Diana hercegnő volt. A legveszélyesebb magatartás tehát, amikor az ember, elsősorban magát ámítva, intenzíven és nem lelki, hanem szellemi agresszivitás szintjén éli át azt, hogy neki van igaza a világi logika szerint, holott, a megváltás-logika szerint nincs igaza, és minderre ráadásként, hamis boldogsági (feldobottá) állapotba ringatja magát, egyszerű lelki önámítás, vagy valamilyen mesterséges boldogsági állapotot (kábulatot) okozó anyag (táplálék), vagy ital elfogyasztása által. - A tudatos kábítási eljárások különböző formáira, a cigarettától a vérbe fecskendezett kábítószerekig - bár szintén a Lilithel, különösen annak a Halakban és/vagy a XII. házban elfoglalt pozíciójával, illetve a Jupiterrel, a Neptunusszal és a Plútóval alkotott negatív fényszögeivel -, nincs amiért kitérni, mivel ezek már a tudatos környezet- és önszennyezés, valamint önrombolás szférájához tartoznak, és azok a személyek, akik a kiegyenlítődésnek ezt a hamis formáját gyakorolják, már nem is akarnak spirituálisan felébredni és éberré válni.

    Sőt: a szélsőséges példák is (Pl. Diana hercegnő, aki óriási összegeket költött a jósolgató asztrológusoknak, azok ámítási szolgáltatásaiért), csak arra jók, hogy a jelenségre egyértelmű példát kapjunk, mivel igazából se szeri se száma azoknak a, hétköznapi szinten normálisnak képzelt és ítélt kábulási lehetőségeknek, amelyek fölött nap, mint nap behunyjuk a szemünket, illetve, amiről soha ne is gondoltuk volna, hogy fizikai, érzelmi, gondolati, vagy spirituális kábító hatása van a szervezetünkre, a lelkünkre, vagy a szellemünkre. A legnagyobb szellemi kaland talán éppen ez, és a legnagyobb bátorság ahhoz kell, hogy felfedezzük és elengedve, megszabaduljunk azoktól a kábulat - okozó táplálékoknak és italoknak a fogyasztási vágyától és azoktól a belénk nevelt létrontási szokásoktól, életnyerési - sors-kicselezési trükkök használatának a reflexitől, és azoktól a képzeletünket szennyező ideológiáktól és eszméktől (Például az izmusok eszmerendszereitől), amelyek lehetetlenné teszik, azt, hogy tényleg egészségessé és boldoggá váljunk. És anélkül persze, hogy a fanatizmusnak és a dogmatizmusnak, a "hétköznapi" kis kábulatoknál is veszélyesebb túlzásaiba esnénk, mivel az megint csak a Lilith állapotba való visszaszédülést eredményezi.                             

    Ez a sok külső sikerrel és még több belső kiábrándulással járó önmegfigyelés, ez a kalandos belső utazás (ez személyes odiszéa) viszont mindenki számára egyéni színezetű és elsősorban a horoszkópjában feltérképezett Lilithjének a jegy- és házhelyzetétől, valamint a fényszögeitől függ össze. Azzal tehát, hogy a személyes önámításra való hajlamunk és testi, lelki, vagy szellemi, sőt: a spirituális kábulatra való vágyakozásunk, az élet és a szellem milyen jellegzetes területeivel áll kapcsolatban, és a legnagyobb (vallásos kábulathoz visszasüllyesztő) badarság lenne ehhez a kalandhoz, és erre az egyéni "kábulat-okozó, gyengeség-vadászatra" recepteket adni. De segíthet talán egy-két személyes példa. És nem is azzal kapcsolatosan, hogy a Lilith legdurvább és ezért az asztrológus, és sokszor a családtagok, az élettárs, vagy a munkatársak számára is egyértelműen jelentkező megnyilvánulásai és a jellemben jelentkező együgyűségei, mint például a súlyos rögeszmék, vagy a kiskorúak megrontásán keresztül érvényesülő szexuális devianciák mennyi zavart, mekkora bajt és főképp: mennyi és milyen nagy betegségeket okozhatnak! Ezekről van asztrológiai, pszichológiai, pszichiátriai és szociológiai, vagy éppenséggel művészi leírás épp elég. De ki gondolná például, hogy bizonyos, mások számára egészségesnek számító tápláléknak a nagyobb mennyiségű elfogyasztása, mint amilyen vöröshagyma, az én esetemben pl. egészség-károsító, kábulat-okozó sóvárgásnak és szokásnak bizonyult? Évekig - a jelenség észlelése után, hét évig! - kínlódtam az orvosilag elmúltnak (gyógyultnak) nyilvánított bélbetegségeim után maradt bél-érzékenységemmel, mivel, nem értettem, hogy az, az "egészséges" nővény, amelyet minden orvosi és természetgyógyászati szakkönyv gyógyhatásúnak ír le, nekem azon kívül is rosszat tehet, hogy erősen csípi a meggyógyult, de érzékeny végbelemet. Úgy képzeltem ugyani, hogy az nem a hagymával, hanem csak az én beleimmel van a baj, aminek egy idő múlva, a tökéletes gyógyulás bekövetkezésekor, el kell múlnia, és időnként újra és újra, jól bezabáltam a családom által fogyasztott és számukra nagyon is javallt, ínycsiklandozó hagymából. Persze, az azonnali hatás mindig jó volt, a hosszú távú és hosszan tartó következmények viszont, még fájdalmasak is!

   Szerencsémre a feleségem is metafizikus - asztrológus, ő is megfigyeli mind az általános külső jelenségeket, mind önmagát, sőt: a gyermekeinket is, olvas, összevet, következtet és szintetizál, mint én és nő, vagyis családanya lévén, táplálkozás szempontjából részletesebben tájékozódik. Közös - részemről már kétségbeesett - beszélgetéseink egyikén jöttem rá, hogy nem csak azért kívánom a hagymát akkora mennyiségben és úgy fogyasztani, mint az almát, mert az illata kívánatos és mind a "Skorpiói" szájínyemnek, mind a gyomromnak rendkívülien jól esik az íze és a csípése, hanem azért is, mert ekkora mennyiségben fogyasztva (másfél - két fej), számomra legalábbis, akinek a keményen fényszögelt Lilithje, a Marssal együtt áll, már egyfajta kábulatot is okoz. Sőt: másnap majdhogynem olyan rossz közérzetet, mint amilyeneket annak idején éreztem, amikor alkalmanként, egy - egy családi ünnep, vagy baráti mulatság ürügyén, jól a pohár fenekére néztem. És csakugyan: nem véletlenül nevezi a magyar nyelv a rosszul-létet hagymázas állapotnak! Ezután a felismerés után, már nem volt nehéz a hagyma fogyasztásról - legalábbis hosszú - hosszú ideig - lemondanom, hiszen, rég óta világos számomra, hogy a végbélhurut és a végbélrák a legmagasabb szintű önámításnak és a huzamos kábulatnak a betegsége (is), hiszen ha valamit nem dolgoztunk fel helyesen (nem értettünk meg jól, a jelenség kauzális mélységei szintjén), akkor el sem szabad azt engednünk. - Csak azt szabad elengednünk, amit előzőleg jól megfogtunk: jól felfogtunk. És viszont: ha úgy engedünk el valamit, hogy nem értettük azt meg, törvénytelen tettet hajtunk végre spirituális és kauzális (kiegyenlítődési: megváltódási szempontból) és a következménye ennek az elengedő szervünknek: a végbelünknek a megbetegedése. És ha másért esetleg ne, de ezért nagyon is igen: a törekvésem az hogy, ahogy részeg állapotban nem, úgy hagymásaz állapotban sem, akarom érezni és tudni magam a hátra maradt életem végéig, amennyiben ez csak rajtam múlik! Hiszen mindaddig, amíg a Marsnak analogikusan megfelelő táplálékot fogyasztottam a természetesnél nagyobb arányokban öncélúan, végeredményben a horoszkópomban a Marssal együtt álló Lilith, ártatlannak, sőt: egészségesnek látszó kísértésének (hívásának!) tettem öntudatlanul eleget

    Gondolom, ez eléggé érzékletes példa ahhoz, hogy az egészségesen és boldogan élni szándékozó olvasó rájöhessen, mennyi lehetősége van arra, hogy spirituális fejlődési irányával szembe: "visszaéljen" és önmagát a személyes Lilith- kábulatában tartsa, , éppen akkor, amikor úgy véli, hogy éberebb az éjfélkor vadászni induló bagolynál is, akárcsak a nagy spirituális bloger, Nagy Attila Puli volt besúgóm, aki a II. horoszkópházában található Sárkányfarka által jelzett karmáját verklizi az által, hogy nem akar még csak a saját önfenntartása érdekében sem dolgozni (És a nagyokos még keleti misztikával kevert filozófiát is gyártott a munkakerülése indoklására!), és így, metafizikai szempontból eleve törvénytelenül él. Valamint a X. Házban álló Lilithje által jelzett közösségi-élet szerinti karmáját is csak erősíti, a székelyföld anarchista prófétája: Nagy (Puli ) Attila az által, hogy a közvetlen szomszédaival, és az egész falú közösségével meg utáltatta magát és az interneten boldogot és boldogtalant egyaránt támad öncélú és igazságtalan, de meg kell adni: zagyvaságukban is fantasztikusan érdekfeszítő kritikáival.

 

 
< Előző