|
Személyi horoszkóprendelési tájékoztató Motto: Az, az asztrológus, aki a horoszkóp-rendelők karmikus jelei által (Lilithje és Sárkányfarka által) jelzett és éppen divatban levő (konjunkturális), gazdasági és misztikus nézeteknek – A éves koreszméknek - megfelelő, önkényes és öncélú (és ez által hibás életút folytatásához vezető) valóság-képzeteknek felelteti meg a feltárásait és tanácsait, vagyis az asztrológus, aki a horoszkóp-értelmezéseiben hízeleg, vagy udvarol a rendelőinek, a néha kellemetlenül hangzó, de valós sorshelyzetek feltárása helyett, nem ért a munkájához, vagy tudatosan becsap és félrevezet. Kedves Érdeklődő! Bármennyire is sikerülne részletesen leírni és elmondani azt, hogy mit tartalmaz és főként azt, hogy miben különbözik az általam készített, kauzális (rendeltetés szerinti) életlátáson alapuló horoszkóp-értelmezés, azoktól az értelmezésektől, amit a klasszikus magyar (jósoló, vagy pszichologizáló) asztrológiai iskolák irányelvei szerint dolgozó kollégák készítenek, az érdeklődő, úgy is csak azt követően győződhetne meg a minőségi különbségekről, miután az általam készített teljes horoszkópja a kezében lenne. Arra gondoltam tehát, hogy az önreklámozás helyett, nyitok egy fejezetet a http://www.kozmaszilard.hu c. honlapomon azon régi ügyfelektől érkezett hála-levelek számára (Levelek főcím alatt), akiknek sikerült konkrét pozitív sors-változtatásokat elérniük e horoszkópok segítségével. Meg vagyok győződve arról, hogy amennyiben nem annyira bizalmatlan valaki, hogy ezeket a leveleket általam gyártott, szélhámosi műveknek képzeli, jobban meggyőződhet a munkám értékéről, jellegéről, természetéről és minőségéről, bármilyen más ajánlatnál. E-mail címeim tehát:
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
és az
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
, valamint a
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
FIGYELEM! Kérem szépen mindazokat, akik a fenti címekről nem kapnának választ, hogy szíveskedjenek levelüket elküldeni az újabb,
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
- címemrem mivel valamilyen technikai zavar támadt ezekkel a címekkel, amely követleztében, egyes leveleket befogadnak, másokat meg nem, annak ellenére, hogy mind a postaládámban, mind a szervereken gyökeres takarítást végeztem. Honlapom tehát a http://www.kozmaszilard.hu . -Létezik két régi változata is, a: http://www.eletasztrologus.tvn.hu és az http://www.asztrologosz.tvn.hu , amelyeken az írott tanulmányokban tárgyalt témákat, valamint a horoszkópkészítési lehetőségekről szóló hangos tájékoztatót talál szabad felmondás formájában, vagyis hangfájlokban. (A bal oldali címoszlopban, a Lilithről szóló előadástól kezdve lefelé haladva.). Személyi horoszkópokkal, illetve azok beállításával, vagy esetleges rendellenességével, utólagos értelmezésével, használatával és értelmezésével kapcsolatos kérdésekre a http://www.astrologos.ro című, megfelelő fórumokkal rendelkező portálomon is válaszolok. Nagyon kérem, amennyiben komolyan érdekelve érzi magát a horoszkóprendelésben, nagyon figyelmesen és türelmesen olvassa végig az alant következő összes kérdést és részletleírást! A kérdéseimre adott válaszokra azért is szükségem van, a képlet-beállítás mellett, hogy a szintetikus feltárások közben, ezek segítségével egészen konkrétan és pontosan értelmezhessem és illusztrálhassam, vagyis, hogy személyesítsem az ön számára az elméleti értelmezéseket. Minél személyesebb élményekhez vannak ugyanis kötve ezek az asztrológiai értelmezések, annál könnyebb a megértésük, illetve az illető életkörhöz tartozó összes (Még meg nem történt, de potenciális veszélyt jelentő) probléma megértése és felvállalása. Vagyis, a sors-problémáknak a felvállalás és az átvilágítás segítségével történő meghaladása, a veszélyek megelőzése. És természetesen a feloldáshoz vezető gyakorlati sorsfeladatok felvállalása. 1) Általános tájékoztató az általam készített kauzális (rendeltetési) horoszkópok jellegéről: Az általam készített sorsfeltáró (az ön problémáinak- gondjainak- konfliktusainak a rejtett, és egyben a gondoknak és sorskríziseknek az asztrológiai - spirituális okait feltáró, és a problémák tudatos feloldását - meghaladását szolgáló) személyi horoszkóp, a cél-személy (ön, vagy az élettársa, más rokona, ismerőse, stb.) éltében – sorsában irracionális módon megjelenő, lappangó, vagy nyíltan látható – érzékelhető, egészségi, szerelmi, szexuális-partneri, családi, munkahelyi, hivatásbeli, vagy anyagi vonatkozású kríziseknek, válságos állapotoknak, konfliktusoknak, vagy meghaladhatatlannak látszó, nehéz élethelyzeteknek, sérüléseknek, nagyobb baleseteknek, ismétlődéseik miatt feltűnő betegség- és balesethajlamoknak, valamint az öröklött, vagy "szerzett" krónikus betegségeknek (Pl., nők esetében a magzat-foganási képtelenségének, “meddőségének”, férfiak esetében a megtermékenyítői képtelenségének.) a rejtett (Karmikus) okairól, sors-rugóiról, valamint ezen karmikus meghatározódásoknak a feloldási, meghaladási lehetőségéről nyújt konkrét és kimondottan személyre (és egyéni élethelyzeteire) szóló tájékoztatást. Valamint, megjelöli a problémák és sors-krízisek feloldáshoz és meghaladáshoz vezető, szükséges mentalitás-változtatásokat, a felvállalandó gyakorlati életfeladatokat. A megfelelő sorsképlet helyes beállításához (A megfelelő Ascendens pozíció és házcsúcs-beállításhoz szükséges korrekciók elvégzéséhez), a születési napon és időponton kívül, más adatokra is szükségem van, annak érdekében, hogy ezen adatok segítségével, az általam megbízhatónak ítélt asztrológiai pontossággal, beállíthassam a cél-horoszkóp Ascendensét. És ezáltal, a személyi életfeladatokat megjelölő, jellegzetes életterületeknek: a horoszkóp- házaknak csúcsait megkapjam, amelyek döntő fontossággal bírnak a karma-feloldást és a megfelelő megváltódási képességek kifejlődését szolgáló, jellegzetesen személyi (egyéni), gyakorlati életfeladatok meghatározásában. Figyelem! 1) Az alábbiakban igényelt, többnyire az anyai ági női felmenőknek a születési adatainak és rövid sors-történeti leírásának a segítségével és más, alant kért adatok, betegség leírások, stb. segítségével, a horoszkópot abban az esetben is el tudom készíteni (az Ascendenst meg tudom határozni akkor is), ha nem ismeretes a célszemély születési órája, de még a születési napaszak sem. Amennyiben tehát, a születési dátum mellett(!), az alant következő 5. 6 és 7. pontokban kért adatokat és sors-történeti leírásokat, és személyi vonatkozású információkat minél nagyobb pontossággal és részletességgel megkapom, sors-képletpontosítást, illetve születési időpont meghatározást is végezek. 2) A tapasztalat az., hogy a szülészetek nem tartják meg a születési időpontok feljegyzését 1O, vagy 15 éven túl. De, ha megtartanák is, számomra csak ellenőrzési értéke lenne, mivel éppen azért kérem az apa adatai mellett, az anyai ági felmenők születési adatait (anyának, nagyanyának, dédnagyanyának) és azért kérek még annyi mellékesnek tűnő kérdésre választ (Pl. első szerelemre, vagy a horoszkóp-tulajdonos személyére más formában befolyást gyakorló, ellentétes nemű személyekre, élettársakra, stb. vonatkozó születési adatokat) azok rövid életrajzát, hogy az egyetemes törvények megfelelő vonatkozásainak az alapján (Pl. rezonancia és vonzás törvénye, vagy hatás-visszahatás törvénye, a fejlődés törvénye.) a sorsképletet tudjam egzakt módon beállítani az illető személy spirituális struktúrájának megfelelően. És a klasszikus asztrológiai irányelvek szerint, ennek a beállított képletnek a születési időpontja, a klasszikus asztrológia szerint legalább is, 3O, sőt: még 35 percet is eltérhet a hivatalos születési időponttól. De az is igaz, hogy az én tapasztalataim szerint, ez a tűrési határ csak 25 perc lehet, mert ha ezt meghaladja, szerintem már valami másról (Pl. a hivatalos időpontot illető tévedésről, vagy rossz képletvizsgálati módszerekről.) lehet szó. Ezért, ha csak nem merül fel valamilyen komoly aggály azzal kapcsolatosan, hogy az édesanya emlékszik a születési időpontra, szerintem nincs amiért a szülészeti adatok előkerülésére várjon valaki a rendeléssel, mert magam fogván ki a feleségem szülőcsatornájából a világra érkező gyermekeinket, saját tapasztalatból tudom, hogy azokban az életfontosságú - És végső soron, bármilyen könnyű szülésről is lett légyen szó, mégis csak... - drámai pillanatokban, tízed rangú kérdés még az asztrológus-apának vagy anyának is, hogy a babák pontos születési időpontját meghatározza és feljegyezze. Ráadásul, az egyik asztrológussá lett, volt hallgatómnak (János Széll Istvánnak) mind a három, szülészeten világra jött gyermeke sorsképlete (asztrogrammja) beállításánál, éppen az asztrológus-édesapa meglátásai alapján, a maximális tűrési határt kellett alkalmazni, mivel a hivatalos időponttal elkészített képletek egyáltalán nem feleltek meg a gyermekek személyi struktúrájának, a szülők által és az általam is jól ismert karmikus meghatározódásoknak. 3) MINDEZ VISZONT KORÁNT SEM JELENTI AZT, HOGY SZÜLETÉSI IDŐPONT-KORREKCIÓT ALKALMAZOK MINDENKINÉL, HA KELL, HA NEM, és holmi szakemberi rögeszmék által vezérelve, válogatás nélkül, mindenkinek kijavítom a hivatalos születési időpontját akkor is, ha erre semmi szükség nincsen. Nem, ez egyáltalán nem így van, hanem éppen fordítva: minden lehetséges szinten, komoly vizsgálatokat és összevetéseket végzek, amikor az anyától, vagy a szülőktől tudott születési időpont módosításának a szüksége felmerül. A fentieket csak azért írtam le, hogy az érdeklődőknek segítsek abban, hogy reális képet alkothassanak maguknak arról, hogy milyen szempontok érvényesülnek a sorsképleteik felállításakor, mivel az a tapasztalatom, hogy egyesek félnek attól, hogy téves információkat kaphatnak a sorsprogramjukra vonatkozóan amennyiben nem tudnak a fölösleges precizitásig is elmenően, pontos és részletes információkat adni, olyannyira, hogy inkább a horoszkóp rendelésről is lemondanak. Nos, a sok, talán fölöslegesnek tűnő adatot nem azért kérem, mert bármelyiknek is a hiánya akadály lehet a képlet beállításában, hanem éppen azért, hogy amennyiben valamelyik idő-adat hiányzik, vagy téves, a többiek pótolják azt és a sors-motívumokról kialakuló asztrológiai összképem minél teljesebb lehessen. Minden horoszkópnak ugyanis meg van a maga egyéni, belső logikája, amelyen belül egyes motívumok feltételezik, vagy tagadják, illetve erősítik és értelmezik egyik a mást. Ez az egységes belső logikával rendelkező összkép tehát az, amely egy képlet beállításánál meg kell legyen, és nem a rész-adatok határozzák meg a beállítást. Ezek a rész-adatok viszont, segítenek az ellenőrzésben és ezért jó, ha minél több áll a rendelkezésemre. De, újból hangsúlyozom: a végső beállításnál nem a rész-adatok döntenek, hanem a képlet belső összefüggésrendszere, (tiszta, belső koherenciája). Ezzel szemben viszont, mások siralmas nagyvonalúsággal kezelik a kérdést és nekem úgy kell napokig, sőt, van amikor hetekig tartó levelezés útján, egyenként kicsikarnom a beállításhoz szükséges adatokat, életrajzi információkat. 4) A fentiek értelmében, nagyon kérem arra is, hogy az édesanyától, vagyis a szülőktől, vagy idősebb testvérektől megtudott születési időpontot adja meg, és ne más asztrológus által, vagy magát szellemi tisztán-látónak, vagy spirituális mesternek nevező személy, guru, táltos, modern boszorkány, vagy más misztikus dolgokkal foglalkozó személy által kijavított, illetve megsaccolt időpontot, mert ez a legtöbb esetben igen félrevezető. I. ADATOK A sors-képletnek (Vagyis az asztrogrammnak: az asztrológiai grafikának - amiből a spirituális élet-programot, illetve a problémák okait, és a sors-oldási lehetőségeket ki tudom olvasni.) az elkészítéséhez tehát, a következő adatok szükségesek (Kérem szépen, ezeket nagyon türelmesen és figyelmesen mind elolvasni és horoszkóp rendelés esetén, a kérdésekre lelkiismeretesen válaszolni!): 1. A születési időpont (születési év, hónap, nap -és ugyanolyan fontos a születési óra és perc - vagy legalább a napszak!). 2. A születési helyiség neve (Figyelem: nem a tartózkodási helyiség!). Tanya, kis település vagy más, a térképen nem szereplő helyiség esetében, a legközelebbi község, vagy város neve. (Hálás vagyok ha, amennyiben nem Romániai helyiségről van szó, akkor pontos földrajzi ív értékeket – keleti hosszúság, északi szélesség – küldi el. De már az is nagy segítség, ha kisváros, vagy falú – tanya esetén, megírja azt, hogy melyik nagy város közelében található, illetve attól hány kilométerre és milyen irányban fekszik a település!) 3. A szülők születési dátuma (az óra és a hely nem fontos, de segít ha meg van), és nagyon fontos(!) az anyai nagymama születésnapja is (Ez utóbbi adatai, életrajza, betegségei, balesetei igen fontosak!) és, lehetőleg, az anyai dédnagymama születési éve és honapja is! Nem baj, ha nincs meg, de igen segíthet a pontos beállításban az üknagymama, sőt: a szépnagymama születési dátuma is. Az anya és az anyai nagyanya születési dátuma mellett, azok a krónikus betegségei, balesetei, valamint azok családi - párkapcsolati történetének a vázlatosan leírt eseményei és a halálának körülményei (Természetes vagy természetellenes - korai! – halál. Utóbbi esetben az, hogy milyen betegségben, illetve balesetben haltak meg.), amelyek valamilyen módon nagyobb befolyással voltak az anyai ági ősszülők (felmenők) életére. 4. Férj, vagy feleség (férjek, feleségek), vagyis az élettárs születési dátuma és órája, valamint azon ellentétes személy, vagy személyek születési dátuma, akikről úgy tudja, hogy a célszemélyre, életszemléletére különösebb befolyást gyakoroltak. A következő: 5, 6 és 7. pontokban igényelt adatok az asztrogramm pontos elkészítéséhez (Az Ascendens és a horoszkópházak pontos beállításához), valamint a horoszkópnak a belső logikája szerinti és az anyai ági örökletes programok szerinti értelmezéséhez szükségesek. Segít tehát a pontos beállításban ha megkapom ezeket, de amennyiben valamelyik információ hiányzik, nem okoz különösebb gondot (!), amennyiben pontosan ismeretes a célszemély születési időpontja és a szülők és az anyai nagymama születési ideje. 5. Személyes betegségek, balesetek, halál-közeli állapotok (az ájulás, valamint az olyan baleseti veszélyhelyzet is annak számít, amely nem végződött tragikus eseménnyel, de könnyen azzal is végződhetett volna) házastársi - élettársi konfliktusok, válások, a célszemély esetében. Amennyiben nő, jó tudni, hogy voltak-e abortuszok, vetélések és terhességi-szülési komplikációk a célszemély, annak az édesanyja és az anyai ági nagyanya, dédnagyanya életében. 6. Az első szerelemnek, élettársnak, vagy más, olyan ellentétes nemű személynek, vagy személyeknek a születési dátuma és órája, akivel (akikkel), a célszemély már nem él együtt, de aki, (vagy akik) akár a tetteivel, akár a gondolkozásmódjával, akár az általános mentalitásával, különösebb (fontos) benyomást gyakorolt a célszemélyre (gondolkozására élet-látsására) és ez által a sorsára is! A jelenlegi férjnek vagy feleségének, élettársnak, szexuális partnernek a születési adatai mellett az egészségi – erőnlét állapota, valamint a célszemély gyermekeinek a születési adatai, amennyiben az nő nemű. 7. Tanulmányok és a jelenlegi társadalmi-közösségi tevékenység, pénzkeresést szolgáló foglalkozás, mesterség, hívatás, vagy karrier jellege. Figyelem: a gazdasági – pénzkeresői foglalkozások, illetve a mesterség, vagy a hivatás, nem minden személynél szokott egyezni. Ezért kérem külön - külön megnevezni, ha esedékes, és azt is, hogy kamaszkorában - zsönge fiatalkorában a jelenlegi foglalkozását szerette volna-e folytatni, és ha nem, akkor mit? "Mi szeretett volna lenni?" 8) Nagyon fontos: Párkapcsolati – szerelmi - szexuális problémák feltárásához – értelmezéséhez, az ide vonatkozó kérdések megválaszolásához, valamint a párkapcsolati sorsprogram-összehasonlításhoz (szinasztria) szükségesek az illető partner, vagy a partnerek minél pontosabb és részletesebb születési adatai (év, hónap, nap, óra, perc, és helyiség is, ha lehetséges) és minimum az 1 – 4 pontokban kért szülőkre, nagyszülőkre vonatkozó adatai. Amennyiben külön lapon, csatolt fájlként, és nem az elektronikus levél mezőjében küldi el az adatokat és az életrajzi leírásokat, arra kérem, hogy ennek a fájlnak ugyanazt a nevet adja, mint ami az E-mailban szerepel, vagyis, a személy nevét, akinek a horoszkóp készül. A horoszkóp készítés céljából kért és megkapott adatokat csak egy hónapig őrzöm meg és azokat az igénylőn kívül, senki számára fel nem fedem, amíg erre nem kapok külön írásos, vagy szóbeli engedélyt, abban az esetben, ha ez a lehetőség – Pl. egy sorshelyzet utólagos értelmezése, vagy utólag beálló sorskrízis feloldási lehetőségének a feltárása a sorsképlet segítségével a http://www.astrologos.ro c fórumon. – vagy szükség felmerül! II. Rendelési- és honorárium elküldési lehetőségek: Románia területéről egyszerű – világoszöld színű! - postai pénzutalvánnyal (Mandat postal) lehet a honoráriumot elküldeni. Mivel a lej értéke állandóan és szeszélyesen változik, kérem szépen, hogy a Román állampolgárok a honorárium-értékek felől levélben érdeklődjenek. 1)A honorárium elküldésének a legegyszerűbb módja külföldről a banki átutalás. A bankszámlám adatai: Banca Transilvania - Romania / / Sucursala Miercurea Ciuc Bank Cod SWIFT: BTRLRO22 Client: Kozma Botond-Szilárd Nr. Cont euro: RO60BTRL02104201350728XX (RO14BTRL02101201350728XX – Cont Lei) 2) Rengeteg fölösleges problémát és levelezést idéznek maguknak elő azok a horoszkóprendelők, akiknek nincs módjuk banki átutalással küldeni pénzt, de fölöslegesnek tartják az alant leírt, többi honoráriumküldési lehetőségekről szóló tájékoztatómat figyelmesen elolvasni. Pl. előre beváltják a forintjaikat euroba, holott Magyarországról, mind a postán, mind a Western Union szolgáltatással, forintban kell a honoráriumokat befizetni, attól függetlenül, hogy én Csíkszeredában, euroban, vagy lejben veszem ki. Az interneten küldendő asztrológiai szolgáltatásokért, Magyarországról, és általában külföldről, kérem szépen a honoráriumot EGYSZERŰ nemzetközi postai (RÓZSASZÍNŰ!) pénzutalványon (Eurogiro) – elküldeni. Budapesten például, a Petőfi utcai Központi Posta hivatal és a Krisztina útnak a Moszkva téri torkolatánál álló, illetve a Nyugati és a Keleti pályaudvar melletti Posta hivatalokban fogadnak el és továbbítanak ilyen küldeményeket. Más Magyarországi városokban a központi postahivataloknál kell igényelni az eurogiro szolgáltatást. Amennyiben Ön ezt, az egyszerű - EUROGIRO nevű, RÓZSASZÍNŰ – nemzetközi postautalvány segítségével történő honorárium-küldést választja, kérem szépen A SZEMÉLYES ÜZENETEK ROVATBA, újból ÉS KÜLÖN(!!!) beírni a FELADÓ NEVÉT(!!!), mivel, valamilyen irracionális postai eljárás következtében, ez nem jelenik meg azon a számítógépes adatlapon, illetve azon nyugtán, amely alapján a Romániai postaablakoknál a pénzt kiadják. A http://www.posta.hu című honlapon, a bal oldali oszlopban lévő "pénz" - szóra kattintva, teljes tájékoztatást lehet kapni, és azt is meg lehet nézni, hogy Magyarország helyiségeiben, melyik postahivataloknál lehet ilyen átutalást végezni, és, hogy azok mikor vannak nyitva. Ugyanott, a Western Union pénzátutalásról is írnak. 3) Sokkal kevesebb utánajárással és némileg könnyebben, a "Western Unionon" keresztül is lehet pénzt küldeni. Minden útba-eső bankfióknál, pénzforgalmazó intézmény közönségszolgáló hivatal-ablakánál, és persze, a postahivatalokban is, létezik már ilyen, és amennyiben nem azzal az igénnyel történik az átutalás, hogy azonnal megérkezzen az összeg (És erre nincs is szükség!), még olcsóbb is. Amennyiben a WU- szolgáltatást választja, kérem E-mailban elküldeni a küldemény tíz jegyű(!) számból álló kódja mellett, a feladó pontos postai címét is. Figyelem! Egyeseknek rengeteg fölösleges gondot és problémát okozott már, hogy Magyarországon sajnos, a WU-nál is csak FORINTBAN, vagy DOLLÁRBAN fogadják el a befizetést. Ez semmi gondot nem kell önnek – önöknek, hogy jelentsen, nyugodtan felteheti forintban, vagy dollárban a pénzt, mert én itt úgy is akár euroban, és akár lejben is felvehetem. A fontos, hogy a feltett forint összege üsse a WU belső árszámításában a honorárium euró-értékét. Az imél-értesítésben viszont, a forintban, vagy dollárban feladott PONTOS ÖSSZEGET kérem szépen FORINTBAN, vagy DOLLÁRBAN is megírni, különben nem lehet a pénzt kiváltani, mivel az, a forintban feltüntetett összeg, ami a román WU szolgáltatóknál a számítógépen átjön, rendszerint nem talál a WU rendszere belső árfolyamának megfelelő euro - értékeivel. (Ezzel kapcsolatosan meg kell jegyeznem, hogy pontosan az ilyen zavarok és pénzfelvételi nehézségek elkerülése végett kérem én euroban a honoráriumot. Kérem szépen megérteni, hogy az általam gondozott két iskolás gyermekem mellett, illetve a nagy odafigyelést igénylő munkám mellett, nincs időm a különböző pénznemek naponta változó árfolyamait vizsgálni és a hivatali eltérések miatt, az otthonunk (számítógépem) és a pénzhivatalok között sétálgatni. Úgy gondolom, hogy ennyi megértést és segítséget igazán elvárhatok, amikor amúgy is, jóval „az egész életet és sorsot feljavító” munkám igazi értéke alatti honoráriumokat igénylek.) Ráadásul, nem tudni miért, Mo-n, mind a postán, mind a WU-nál, a kasszás hivatalnokok azzal rémisztgetik a feladókat, hogy mi nem Euro-ban fogjuk az összeget megkapni. Nem kell ezt elhinni, mivel a valóság ennek az ellenkezője, vagyis éppen az, hogy Romániában más pénznemben nem is adják ki a pénzt, hanem csakis euroban, esetleg külön kérésre csak, lejben. A probléma onnan származik, hogy a Magyarországi pénzintézményeknek valamilyen régi időkből való szerződése van a WU-val, amikor az EURO, talán még meg sem jelent, és ezt elmulasztották aktualizálni. A postacímem, ahova a honoráriumok küldhetők: KOZMA BOTOND SZILÁRD // 530221 - MIERCUREA CIUC, Strada FLORILOR, Nr. 12/A, Ap.5, Judetul HARGHITA (Megye), ROMÁNIA. tel. 0040-366-103 866. Mobil: 0040-741-167-382. IV. A szolgáltatási árak (Honoráriumok) 1 - a) ANALITIKUS HOROSZKÓP. Ez a célszemély (ön, vagy más személy) teljes sorsprogramját és sorsproblémáit (betegi, sérülési és baleseti hajlamait, párkapcsolati, vagy családi zavarok rejtett okait, esetleg gyermeknemzési, magzatfoganási gondjait, pályaválasztási- és munkavállalási, pénzkereseti – gazdasági gondjait, stb.) és azoknak az asztrológiai elemenkénti feloldási – meghaladási lehetőségeit tartalmazza részletesen, a horoszkóp egyes elemei (tételei) szerint külön - külön. Mindez, a személyi horoszkópban a Lilith és a Sárkányfarok nevű karmikus elemek által elfoglalt pozíciói és fényszögei által jelzett személyi karmikus programoknak és az általam felfedezett és feltárt anyai ági örökletes programoknak az alapján van leírva. Vagyis a teremtés és az élet eredeti rendeltetése (Őskarma) logikájának az illető személy sorsában megjelenő befolyásainak az alapján van leírva, külön – külön, az egyéni (személyi) karmikus meghatározódások és személyi sorsprogramok szerint, valamint a harmonizációs készségek kialakulása érdekében felvállalandó gyakorlati egyéni életfeladatok szerint. Ezért, a részleírások a feloldási – meghaladási lehetőségek leírását is tartalmazzák a horoszkóp minden egyes személyi eleme szerint. Ebben, az 5 oldalas bevezető szöveggel együtt, 78 - 85 oldalas analitikus személyi horoszkópban (Figyelem! A részletes leírások mennyisége koránt sem azt jelenti, hogy csak általános asztrológiai leírásokat és nem pontos, személyi vonatkozású információkat tartalmaz a horoszkóp!) az asztrológiai kifejezések nem szerepelnek, hanem csak, és csakis az elemenkénti egyes tételek címeiben, mindössze annak bizonyítékául, hogy a leírás nem légből kapott, hanem fedi a grafikai sorsképletet (Asztrogrammot). Mindehhez jár még egy 40 – 45 perces, mp3-as hangfájlra mondott szintetikus – kimondottan a kérdéses személyi sorskrízisekre, sorsproblémákra vonatkozó, pontos - eligazítás is, amelyben a horoszkópnak a karma szerinti egységes karakterét, sajátosan egyéni és egyedi jellegét határozom meg. Ez még személyesebbé teszi a tételenkénti objektív leírásokat, megjelölvén azoknak az anyai ági felmenők téves élet- és létszemléletéig visszanyúló közös egyedi gyökét és egységes eredőjét, valamint a negatív sorselemek (karmikus elemek) feloldási, meghaladási lehetőségét. Ezt a hangfelvételt és a szintézis felvételeit is (lásd később), az elkészítése után, rögtön el is tudom küldeni, amennyiben az alábbi útbaigazítás segítségével ön készít egy gmail.com- os postafiókot, amely az eddig forgalomban levők között a legnagyobb kapacitású (15MGB) hangfájlokat képes elszállítani és befogadni. Íme az útbaigazítás szövege: „Nagy kapacitású E-mail címe létrehozásához látogasson el a következő oldalra: http://mail.google.com/mail/a-af3f5b9c03-b260c4d017-cfc9831ffa Ha még nem hallott a Gmailről, a Gmail egy keresés alapú webmail szolgáltatás, melynek legfőbb jellemzői a következők: - Több mint 2700 megabájt (2,7 gigabájt) ingyenes tárhely - Beépített Google kereső, amellyel pillanatok alatt megtalálhatja üzeneteit - Az üzeneteket a rájuk érkezett válaszokkal együtt összefüggésükben láthatja, mivel a Gmail "beszélgetésekbe" rendezi őket - Hatékony spam szűrés a Google innovatív technológiájának köszönhetően - Nincsenek nagy, villogó hirdetések, csak kis szöveges hirdetések, amelyek kapcsolódnak üzenetei tartalmához. Ha a regisztráció előtt többet szeretne megtudni a Gmailről, kérjük, látogasson el erre az oldalra: http://mail.google.com/mail/help/intl/hu/benefits.html (Ha a levélben található linkek nem működnének, akkor kérjük, másolja ki őket, és illessze be böngészője címsorába).” Nos, ennek az ANALITIKUS HOROSZKOPNAK az ára 60 euro, (kb. 18000 Ft. - Figyelem! Ez utóbbi, a Magyarországi pénz-infláció miatt, mostanában számomra kedvezőtlenül változik, tehát nem a Forintban megadott érték a mérvadó!). 1 - b) Az asztrogramm (asztrológiai grafikai sorsképlet) kauzális – karmikus BEÁLLÍTÁSA azok számára, akik nem ismerik, vagy nem jól ismerik a születési órát és percet: 15 euro, vagy 2O USD. Ez az összeg nem számítódik be azok számára, akik teljes horoszkópot (analitikus, vagy szintetikus feltárást) rendelnek, illetve, akik személyes beszélgetés során történő sorsfeltárásra (Lásd alant a 2 pontot) jelentkeznek. 2). Két órás - két és fél órás teljes sors-problémafeltáró, személyes beszélgetés (közvetlen Szintetikus sorsértelmezés) a születési képlet alapján, az ön sorsa (karmája) rejtett mozgatórugóiról és az ön által felvetett (az önt a jelenben elsődlegesen foglalkoztató, életét zavaró) problémakörök spirituális okainak és feloldási-meghaladási lehetőségeinek a részletes kifejtésével. (Az analitikus szövegleírások nélkül.) Ennek az ára 1OO euro. Analitikus szöveggel együtt: 11O euro. 3) Számítógépes (mp3-as) hangfelvételek segítségével készített SZINTETIKUS HOROSZKÓP, a nehéz, mély és összetett sorsnehézségekkel, az irracionálisnak, és ezért sokszor meghaladhatatlannak látszó problémákkal (pl. diagnosztizálhatatlan betegségekkel, megmagyarázhatatlan sorozatos balesetekkel, anyagi veszteségekkel, párkapcsolati, szerelmi, szexuális kudarcokkal, különböző családi drámákkal és feloldhatatlannak látszó konfliktusokkal) küszködő személyek számára. És főként azon nők, vagy házastársak számára, akik magzatfoganási, magzatkihordási és gyermekszülési nehézségekkel (spontán vetélés, korai meddőség, férfiak esetében a megtermékenyítői képesség hiánya, ismételt magzat-, vagy csecsemőhalál), az anya és a gyermek életét veszélyeztető szülés közbeni szövődményekkel küszködnek. Valamint, a különböző spirituális tanokban (metafizikában, ezotériában) és beavatási utakon határozottan és komolyan haladni és fejlődni kívánó személyek számára. Ez tehát a problémafeltáró személyes beszélgetésnek az mp3-as hangfájlokra rögzített formája, amelyben a személyes beszélgetést (Amennyiben a személyes találkozás a távolság miatt pl., nem megoldható.) pótolom több (átlagban 6 – 7 vagy 8 db.) mp3-as formátumban készített számítógépes hang - felvétellel (az asztrogrammnak a mikrofonba mondott teljes szintetikus értelmezésével). Ezeket a szintetikus értelmezést tartalmazó hangfelvételeket imélben küldöm. A spirituális és kauzális életprogram-értelmezést és aktuális probléma-feltárást (kauzális - karmikus sorsfeltárás és a sors-determinációk feloldási - meghaladási lehetőségének a részletes feltárása) tartalmazó szintézis, a rejtett személyi küldetés leírását is tartalmazza, valamint az aktuális sorshelyzetre vonatkozó konkrét életfeladatok megnevezését és értelmezését. És természetesen, a korábbiakban említett, negatív determinációk (Karma) feloldási és meghaladási lehetőségeinek az elemző leírását, amit az asztrogrammnak a szintetikus, kauzális és spirituális értelmezése közben fejtek ki. Ennek az átlagban 6 -7, vagy 8 (Ritkább esetben 9) db. átlagban 40 perces hangfelvételeket, és az analitikus szöveget is szükségképpen tartalmazó SZINTETIKUS HOROSZKÓPNAK az ára 120 euro. 3-B) A Szintézist írott anyag formában is elkészíthetem, ami sűrítve tartalmazza mindazt, amit egy hangfelvétel segítségével történő szintetikus feltárás során elmondható... Az ára 16O euro. 4. SZINASZTRIA - Párkapcsolati, szerelmi - szexuális problémák kauzális és spirituális (karmikus) okait feltáró, vagyis az összeférhetőségi - harmonizációs lehetőségeket és akadályokat, valamint ezek feloldási - meghaladási lehetőségeit feltáró, összehasonlító (imélben küldött) hangfelvétel. 60 euro. 5) GYEERMEKHOROSZKÓPOK. Mivel olyan személyeknek a spirituális struktúrájáról kell hiteles és megbízható információkat adnom, amelyeknek a legtöbb esetben még néhány éves sorstörténete sincs, nem hogy pszichológiai karaktere, szokásai, lelki reflexei, amelyek tájékoztatásul szolgálhatnának, illetve igazolhatnák a feltárásaim valóságtartalmát, tehát még inkább meg kell magyaráznom a szülők számára, hogy mit miért mondok, és ráadásul nem az illető személy számára adom a rá vonatkozó és az élete és jövendő sorsa szempontjából életbevágóan fontos tanácsokat, a gyermekhoroszkópok esetében sem beszélek kevesebbet, mint a felnőtt horoszkópok esetében, és ezért ára sem lehet kevesebb azokénál. És úgyszintén, ezek lehetnek analitikusok, vagy szintetikusak. A horoszkóp elküldése után nem szakad meg a kapcsolat, és amennyiben felmerülnek még lényegi(!) és kimondottan a horoszkópban feltártakkal kapcsolatos sorskérdések, vagy olyan gyakorlati kérdések amelyek azért nem kerültek feltárásra, mert a rendelő személynek eszébe sem jutott korábban, hogy azokat is megválaszolhatom (pl. gyermekek betegségei, szülőkkel való rossz viszony okai, stb.), szívesen állok rendelkezésre. – Persze, nem a végtelenségig, hiszen a feltárt életfeladatokat mindenkinek személyesen kell megoldania a hétköznapi gyakorlatban és a célunk pontosan az autonóm személyi öntudat kialakítása, a személyi függőségektől való teljes megszabadulás, vagyis a helyes sorsvezetés, a lényegi döntéshozatali képesség kialakulása. Természetesen, az sem várható el, hogy az analitikus horoszkóp elkészítése után, mintegy annak a keretén belül, hosszasan válaszolgassak olyan karmikus, vagy gyakorlati részletkérdésekre, amelyek már a szinasztria, vagy a szintetikus feltárás és értelmezés tárgyát képezik. Sokszor kapok olyan levelet, amelyben az érdeklődő személy azt fejti ki, hogy nem tud dönteni afelől, hogy melyik fajta horoszkópot rendelje meg? Szívem szerint mindenkinek a 3) pontnál leírt szintetikus horoszkópot ajánlom, de jól tudom, hogy azok között, akik hozzám fordulnak segítségért, tanácsért, útmutatásért, nagyon sok a kispénzű fiatal (diák), aki éppen párkapcsolati és párválasztási, vagy pályaválasztási problémákkal küzd, és akinek talán ezen a tanácson múlik az egész jövendő sorsa. Vagy sok a, valamiért egyedül maradt (pl. elvált, megözvegyült) és gyermekeit egyedül gondozó – nevelő szülő is, akinek minden lej és forint számít. Illetve, hogy sok az olyan személy is, aki nem a sorsában, hanem a testében, vagy a lelkében, esetleg a tőle független misztikus erőkben kereste a bajok okát és feloldási lehetőségét. Ezért előbb az orvosokra – és pszichológusokra, majd a természetgyógyászokra és más (misztikus) gyógyítókra, kuruzslókra, táltosokra, stb., és végül a jósolgató asztrológusokra - költötte el minden megtakarított pénzét. És mire hozzám érkezett, nem csak, hogy az anyagi tartalékai fogytak el, hanem a bizalma is. És hiába, hogy a szíve szerint ő is egy teljes szintézist szeretne, de nem biztos abban, hogy végre megbízható és használható információt kap-e, vagy újból csak misztikus közhelyeket és spiritiszta fantazmagóriákat, tudálékos, de személytelen asztrológiai terminológiával tűzdelt „nesze-semmi fogd meg jól” féle misztikus szöveget, vagy értéktelen, rózsaszínű optimizmusra való felszólításokat? Ezeknek azt ajánlom, hogy előbb az analitikus horoszkópjukat (60 euro) rendeljék meg, és ha azt elolvasva – meghallgatva, bizalmat nyernek a szintézis elkészítéséhez is, nem kell a teljes szintézis árát újból kifizetniük, hanem mindössze 90 eurot, és a szintetikus feltárást és eligazítást az analitikus horoszkópban kifejtettekre alapozva, mintegy annak a folytatásaként is el tudom készíteni. - Az eddigi tapasztalatok alapján, postai utalvánnyal feltett pénz küldemények átlagban 6 – 1O nap alatt érkeznek meg, amely időszak éppen elegendő ahhoz, hogy az a horoszkóp, amelynek az elkészítéséhez szükséges adatait megkaptam, sorra kerüljön és az asztrogramm (asztrológiai grafikai sorsképlet) beállítással kapcsolatos kérdéseket is, E-mail levelezés útján tisztázzuk, a beállítást véglegesítsük. Ezért, a pénz megérkezése – felvétele után (- amiről azonnal értesítést küldök!) egy nappal, máris el tudom küldeni az analitikus szöveget és a vele járó, hangos eligazítást. Amennyiben szintézisről, vagy szinasztriáról szól a rendelés, a hangfájlok elkészítéséhez általában már másnap hozzá kezdek, amennyiben nincs folyamatban egy másik horoszkópnak, vagy szinasztria anyagának készítése, és ettől kezdve, a sorra elkészülő hangfelvételeket folyamatosan küldöm imélben. Ez 3 – 5 nap alatt fejeződik be, miközben folyamatosan levelezésben maradunk, mindaddig, amíg az egész anyagot nem sikerül önnek egészben és sértetlenül letölteni. A tisztességes kollaboráció és a félreértés elkerülése végett előre kell bocsátanom, hogy az analitikus horoszkópok csak, és csakis olyan értelemben tartalmaznak a jövőre vonatkozó “jó, vagy rossz részlet-jóslatokat”, hogy az illető horoszkóprészletnél tárgyalt sorsproblémát feltáró szövegrészlet végéhez írt feloldási lehetőség megvalósulása érdekében, ön felvállalja-e és a gyakorlatban beteljesíti-e a javasolt életfeladatokat, vagy nem. Illetve, hogy a tanácsokat megfogadja-e, vagy sem, az adott személy. A sorsprogram-feltárásaim tehát, nem a jóslási koncepció, vagyis nem az életnek a személyi (lelki és fizikai) erőfeszítésektől mentes, az igazság kimondása és érvényesítése érdekében történő konfliktus-vállalástól és (tudatos!) kockázatvállalásoktól mentes, úgymond víkend-szerű leélési lehetőségének a tévképzete szerint készülnek, amely alapján a klasszikus asztrológiai iskolák orientálódnak. Annak érdekében tehát, hogy jobban tudjon tájékozódni, a tájékoztató végén közlöm a szintetikus értelmezéseknek a bevezetőjét is. Annak érdekében, hogy a képlet-beállításnál, de főképpen a hangfelvételek készítése közben konkrét képzetem is lehessen arról a személyről, akihez intézem a szavaimat, arra kérem, hogy a horoszkóprendeléssel együtt, küldjön néhány jellemzőnek tartott digitális fényképet is, amit én nem is töltök be a gépem memória-könyvtárába és a levelezőládám három havonkénti takarításakor, a levélszövegekkel együtt megsemmisítek. E kérésnek semmiféle misztikus (netalán mágikus!) háttere nincs, hanem mindössze a személyességi igény miatt kérem. Figyelem! 1) Kérem szépen, hogy csak azt követően kérjen külön kiegészítő tájékoztatást olyan kérdésekben, amelyek ön szerint erről a tájékozatóról hiányoznak, miután a teljes tájékoztatót elolvasta részletesen, alaposan és figyelmesen. 2) Az elküldött és lemásolt, letöltött anyagokat kérem minél többszőr, a bevezetővel együtt, figyelmesen és lehetőleg minél nyugodtabb körülmények között, többször és teljesen elolvasni, illetve meghallgatni, és csak miután azt - azokat részletében és teljes egészében megértette, az olvasottakra és/vagy a hallottakra reagálni - reflektálni, illetve az adott (és tárgyalt) sorsproblémák gyakorlati megoldásához és feloldásához nekilátni! Utóirat: Az erdélyi magyarok valamiért – Talán provinciális sznobizmus miatt? - úgy képzelik, hogy a Magyarországi asztrológusok, ab ovo jobban értenek a szakmához és ezért jobb munkát is kell végezzenek mint én. Ezért az erdélyiek – Legalább is egyelőre, de már 15 éve egyelőre ...- majdnem egyáltalán nem igénylik az én szolgáltatásaimat. Ugyanakkor Csíkszereda messze esik Magyarországtól, és Romániának sincs általában valami jó híre, tehát ennek következtében az erdélyi viszonyokban és az itteni emberek mentalitásában kevésbé tájékozott Magyarországi személyeknek és a külföldieknek sem nagy a „balkáni keletről” való rendelési kedve. Nekem viszont, nincsenek ezen a hátrányos gazdasági helyzetemen kívül, más fontos személyi okaim ahhoz, hogy Magyarországra költőzzek, de ráadásul a két, általam gondozott és nevelt gyermekünk is, az elképzeléseim szerinti legjobb iskolában, a Csíkszeredai Művészeti Liceumban tanulhat, aminek az épülete a közvetlen szomszédunkban található. És úgy néz ki, hogy – a rajz-tehetségüknek megfelelően - a volt feleségem gyámsága alá ítélt, két kisebb gyermekünk is ide fog járni, és amúgy sem szívesen élnék ezektől távol, és persze, a testvéreket sem szívesen tudnám egymástól sok száz-kilométer által elválasztva. Ezen okok miatt, és figyelembe véve azt is, hogy az a pénzösszeg (honorárium), amit a horoszkópok értéke ellenében elkérhetek, messze az igazi értékük alatt található, vagyis, amiért a munkám igazi értékével ellentétben, nekünk úgymond egyik napról a másikra kell élnünk, talán nem okozok senki számára erkölcsi megütközést azzal, ha kifejtem azt a kérésemet, hogy amennyiben az anyagilag az átlagnál jobb helyzetben levő, volt és jövendő rendelőim közül valaki úgy véli, hogy ily módon is kifejezheti a háláját, amiért az általa esetleg rendkívülien fontosnak és jó minőségűnek ítélt, lelkiismeretes feltárásaimmal és gyakorlati tanácsaimmal segítettem azokat az életbevágó sorskérdéseit megoldani, amelyeket másként nem sikerülhetett volna (magzatfoganás és utódnemzés, egészséges szülés, sorozatos kudarcok utáni stabil párkapcsolat létesítés, illetve létező, de bizonytalannak, vagy esélytelennek tűnő párkapcsolatnak a meg mentése és termékennyé – házassággá – tétele, nevelhetetlennek tűnő gyermekekkel való reláció rendbe tétele, családi konfliktusoktól való szabadulás, családnak a válástól, vagy más szétesési formától való megmentése, életpálya megtalálása, hosszas egészségi problémák valós, de addig rejtett okainak a feltárása és felszámolása, spirituális életút megtalálása, stb.), utólag is küldhet ráadást a horoszkóp eredeti árára, vagy bármilyen más (Pl. a valóságnak megfelelő jóhír-keltési) formában nyújthat utólagos – anyagi, vagy erkölcsi - segítséget. Türelmét, figyelmét és megértését köszönve, és a szakmai diszkréciót garantálva, maradok tisztelettel: Kozma Szilárd Bevezető a szintetikus értelmezéshez: „Mielőtt a horoszkóp szintetikus értelmezésébe belefognék, kikerülhetetlenül fontosnak és föltétlenül szükségesnek találom egy elméleti, de a horoszkópod helyes megértése és gyakorlati használata (alkalmazása) szempontjából egy nagyon fontos kérdés tisztázását: A napjegyünkre (a születési konstellációra, csillagképre) jellemző, személyi sors-meghatározó pszichikai és mentális tulajdonságaink és spirituális kisugárzásaink nem annyira meghatározóak (nem annyira fontosak!), mind amennyire a köztudatban elterjedt asztrológiai tévképzetek szerint önkéntelenül hinni szokás. Az egyéni napjegy (csillagkép: Kos, Bika, Ikrek, stb.) általi meghatározódásaink csak a felszínen megnyilvánuló nyers tulajdonságaink egy (negyed - harmad) részét jelentik az egész auránkban (tudattalan spirituális személyünkben, spirituális struktúránkban) létező, anyai ági őseinktől öröklött, spirituális és kauzális sors-programoknak, az egyéni és a családi karmának. Ezeket, az életfeladatnak, vagy küldetésnek is nevezett, személyi sorsprogramunkat (karmánkat) képező, negatív spirituális tulajdonságainkat, a metafizikailag nem helyesen (nem eléggé jól) tájékozott misztikus guruk és tanítók a múlt inkarnációkból hozott “adósságokként”: tévelygések és tévedések (bűnök és vétkek) következményeként értelmezik, mint ahogy a pozitív tulajdonságokat és tehetségeket (képességeket) is a múlt inkarnációkban szerzett képességekként értelmezik. Ez viszont teljesen téves. Nem létezik közvetlen és lineáris kapcsolat az időben és térben különböző pontokon megjelenő, fejlődő (és némely esetben: degradálódó), majd a földi életet elhagyó egyéni tudatformák között. Mindannyian közvetlenül az abszolútumból “jövünk” egy, az egyéni sajátosságainkat meghatározó, anyai ági spirituális családi programnak (szűrőnek) megfelelően, és minél nagyobb belső és külső harmóniaképességre (egészség-megélési képességre), spirituális és kauzális kiegyenlítődési képességre teszünk szert az életünk során, annál közvetlenebb módon és annál hamarabb érkezünk el halálunk után az általunk is megújhodó, kiegyenlítődő abszolút létállapotba. Minél diszharmonikusabb (zavarosabb, felelőtlenebb és rombolóbb) életet folytatunk, annál nehezebben és későbben érkezünk meg az új abszolút állapotba. (Sőt: az öngyilkosok és a rettenetes gaztett elkövetők kauzális magja soha nem érkezik meg, soha nem olvad az abszolútumba mivel szétbomlik. Lásd: a pokol állapotát - figyelem: nem a helyét! - a különböző vallásos misztikákban.) A napjegyünkre jellemző személyi tulajdonságaink csak a természetünkben egyértelműen napvilágra kerülő és spontánul megnyilvánuló részét képezik le az élettervünknek, miközben a mély pszichikai, mentális és spirituális determinációink sokszor egy egész életen át rejtve maradhatnak. Ezek a felszínen egyáltalán nem, vagy nagyon kevéssé észlelhető és érzékelhető negatív spirituális tulajdonságaink, amiket az életfeladatok felvállalásával a felszínre kell hoznunk és pozitív tulajdonságokká: kiegyenlítődési képességekké kell alakítanunk az életünk során, a tudattalan világunk köreiből befolyásolják gondolatainkat és tetteinket: sorsunkat és személyiségünket, rejtett vágyak, félelmek, szorongások, sóvárgások és negatív ambíciók formájában és mintegy a háttérből manipulálva minket, meghatároznak és alakítják a sorsunkat. Ezeket, a Napjegy által többnyire inkább elfödött tulajdonságokat, a személyi horoszkópban a Lilith és a Sárkányfarok segítségével tudjuk feltérképezni. Azok az önkéntelen és öntudatlan negatív tulajdonságok és késztetések, azok a kisugárzások, valamint e késztetéseinkhez kisugárzásainkhoz a rezonancia törvénye alapján vonzódó, vagy azokhoz analogikusan rendelődő környezeti viszonyulásokat - visszahatásokat, amelyeket e két asztrológiai pont (A Lilith és a Sárkányfarok) vizsgálatával az asztrológia képes megnevezni és körülírni, többnyire sokkal inkább meghatározzák személyünket és sorsunkat, mint a Napjegyünkre jellemző felszíni nyers (természeti) tulajdonságaink, képességeink és alapösztöneink. Emiatt arra kérem önt, hogy a horoszkópja, illetve a saját személye és a szellemi sors- meghatározottságai, valamint e meghatározottságok feloldási és meghaladási lehetőségeinek a helyes megértése érdekében, tegyen félre minden olyan közkézen forgó, asztrológiai, vagy misztikus (ezoterikus) információkból származó előképzetet és racionális, vagy misztikus “tudást” (előítéletet!), amit a Napjegyével és az Ascendensével kapcsolatban eddig megismert és a magáévá tett. Ugyanakkor próbálja meg, a horoszkópjának ezekre, a személyére és sorsára negatívan ható elemeire összpontosítva, mindezt egy olyan egységes egész spirituális élettervként felfogni, amely épp a Lilith és a Sárkányfarok, valamint a Nap negatív fényszögei által jelzett (jelölt) diszharmonikus személyi meghatározottságaidból (karmádból) indul ki kauzálisan. És amely sors-terv, pontosan ezeknek a rejtett negatív tulajdonságaidnak és késztetéseinek a megtapasztalásán, illetve azoknak a környezetünkből kiváltott negatív reakcióknak a megtapasztalásán keresztül történő tudatosítását (belátását), feloldását és meghaladását, illetve pozitív tulajdonságokká és képességeké történő átalakítását igényli az ön részéről. A horoszkóp legfontosabb eleme tehát nem a születési napjegy, de nem is az Ascendens, ahogy azt tudta eddig, hanem a Sárkányfarok és a Sárkányfej pontok (helyek) által meghatározott fejlődési tengely. Ennek a tengelynek jegy és ház szerinti pozícióiból kiolvasható az életutad fő spirituális motívuma. A Sárkányfarok által jelzett, anyai ági ősszüleinktől öröklött karmikus - kauzális meghatározódások meghaladása és a Sárkányfej (megváltás-pont, vagy: boldogság és egészség-pont) által jelzett egészen új és a régiekkel csaknem homlokegyenest szembenálló szellemi és lelki tulajdonságok megszerzése (felvétele) a feltétele az egészségünknek, a boldogságunknak és a boldogulásunknak (úgynevezett üdvösségünknek). Fontosnak tartom azt is hangsúlyozni, hogy horoszkóp-értelmezés közben, mint asztrológus és mint metafizikus nem ítélkezek - és nem is ítélkezhetek! - senki és semmi fölött, hanem mindössze igyekszem minél helyesebben kiolvasni és feltárni mindent, ami a horoszkópból általam kideríthető, annak érdekében, hogy a bajok (összetévesztések: tévedések, zavarok és feszültségek, illetve a betegségek és más negatív sorshelyzetek) szellemi - mentális forrását pontosan megnevezhessem, meghatározhassam és a feloldási - meghaladási lehetőségeket megadhassam. Amikor tehát nyersen, kertelés nélkül írom le a horoszkópból - a horoszkóp eleminek az egymáshoz való viszonyából - kikövetkeztethető tényeket, nem a bántalmazás, hanem a felfedezés és a felmutatás, illetve a feloldási - meghaladási lehetőségek megkeresése és megnevezése vezérel. (A pozitív tulajdonságok és képességek - a tehetségek és érdemek felsorolásával, ellentétben a pszichológia és a pedagógia állításaival, spirituálisan még egyetlen felnőtt személyen sem sikerült segíteni) A második, igen fontos kiemelni való (talán az előbbinél is fontosabb!) az, hogy amikor az asztrogrammot értelmezem, nem szabad(na) tudnom, vagy feltételeznem azt, hogy az illető személy milyen spirituális színvonalon áll, hogy mit tanult meg és mit javított ki, illetve, hogy mit rontott még jobban el az eredeti spirituális programjából a negatív, vagy pozitív neveltetése, taníttatása, személyes élettapasztalatai és más jellegű benyomásai, illetve a tanulmányai (pl. az un. ezoterikus, vagy misztikus tanok) hatására. Azon kívül, hogy az általam ismert személyi élettényeket példának felhozhatom a jobb megértés - megértetés érdekében, az értelmezési feladatot úgy kell végrehajtanom, mintha az, akinek a számára írom, egy az élete elején álló, 21 - 23 éves korú személy lenne. Az ide vonatkozó általános elképzelések (hiedelmek, tévképzetek) ellenére, mind az asztrológusi, mind a személyes tapasztalatom az, hogy mindaddig, amíg az emberek (lehetnek akár híres tudósok, művészek, írók, vagy akár főpapok) a személyi horoszkópjuk által feltárt spirituális programjukat meg nem ismerik és annak fényében nem kezdik élni (“újra-élni”) az életüket, az un. megváltási életfeladataik megértése és beváltása szintjén, semmit nem, azaz elenyészően minimálist fejlődnek. Kötelességem tehát a horoszkópnak minden általam felfedezhető lehetséges diszharmonikus mozzanatát feltárni, attól függetlenül, hogy az illető személy mit képzel magáról (hogy mennyire haladott meg bizonyos sors-problémákat), annak érdekében, hogy lehetőleg semmi ne maradjon átvilágítatlanul és ez által kezelhetetlenül, javíthatatlanul.” |